Időutazás

Előszó

Mozart, Leonardo és Shakespeare korában a művész közvetlen kapcsolatban állt a közönséggel. Amit ez alkotott, azok megértették.
A XIX. század közepén a két kaszt eltávolodott egymástól, és megjelent egy új, élősdi réteg, az úgynevezett művészetmagyarázó. Ennek a rétegnek érdekében állott eltávolítani egymástól alkotót és nagyérdeműt, hiszen ez jelentette megélhetését. Itt szakadt szét egymástól hosszú ideig a kettő, és ezt szenvedi ma is a művészet legtöbb ága. Megszűnt a művészetek nagyobbik részének tömegtámogatottsága, és létrejött az elit, akadémikus irányzatok nagy része, amelyeknek többé már nem volt köze az utca emberéhez.
A művészet túlélésének egyetlen lehetősége, ha a kettő még egyszer visszatalál egymáshoz. Apám képeit ezen az alapon lehet csak szeretni, vagy bírálni. Nem tartozik irányzatokhoz és iskolákhoz, csak a fényképezőgépéhez és a saját esztétikájához. Ha nem tetszik Önöknek, bármit írnék is most, éppen oly meddő és reménytelen küzdelem lenne, mintha egy kopasz és fogatlan férfit egy nő ellökne magától, mert a férfi kopasz és fogatlan, ám ő erre verbalitással akarná a nőnek bebizonyítani, hogy igenis sok haja van, és dús fogazata. A művészet ab ovo - ilyen egyszerű: vagy tetszünk, vagy nem. Kevés dologban érvényes annyira a szerelem első látásra, mint a költészetben, az irodalomban és a művészetekben.
Ezért nem is írok klasszikus értelemben vett előszót e könyvecskéhez. Ezeket a képeket én nagyon szeretem, és bizonyára lesznek még így néhányan. Mint ahogy olyanok is, akik közömbösek lesznek irántuk, vagy ki nem állhatják majd őket. S ez így szép.
A művész egyetlen érve - a végső ultima ratio - csak egy lehet: maga a mű. Minden egyéb csak locsogás és vakvágány.
Varnus Xavér Vissza