Városi polgárok a századelőn

Előszó

Részlet a könyvből:

"Szolnok soha nem volt világváros. Különösen nem akkor, mikor megyeszékhellyé lett: vagyis a múlt század utolsó harmadában. Óriás falu volt, amelyről több forrásértékűnek tekinthető kortárs leírással és adattal rendelkezünk. Dr. Vörös István főgimnáziumi tanár némi nosztalgiával tekintve a régire, kissé magyarázva is a szegényes állapotokat jó alapossággal írja le a nagyfaluból várossá válni igyekvő települést. "A mai városnak nincs... semmi köze a régihez. Hiteles adatok szerint tízszer pusztult el ellenséges dúlás következtében. De legszörnyűbb volt a tizenegyedik, amely teljesen elsodorta a föld színéről. 1739. év március 12-én rettenetes cyklon dühöngött keresztül a romjaiból alig két évtizeddel előbb kiemelkedő városon. Egykorú leírás szerint tűz is ütött ki, ami a szélviharral együtt megsemmisített mindent. Még élő fa sem maradt a földben. A Tiszán fekvő fenyő szálakat is feltépte az orkán s elpusztította a tűz. Csak az akkor felépített templom és a szerzetesi kolostor kerülte el az enyészetet, amit elszigeteltségének köszönhetett, mert az akkori város nem terjedt tovább a mai piactérnél...
A szegénységre jutott nép apró viskókat épített ideiglenes hajlékul. Az utcák egyenességére sem ügyelt. Ezért találni azt a zegzugos labirintust, amely a Magyar utcából levezet egész a Petőfi-utcába. Ugyanilyen sikátorok mindenfelé találhatók régi, apró kalibákkal..." Vissza