Dixi I-II.

Előszó

Nagyságos uram!
Sohasem kicsinyeltem a régiségbúvárok érdemét, midőn néha egy rozsdás vasnak jelentőségét kutatták; de mély meggyőződésem, hogy az egykori nagyoknak egy vagy másban tett nyilatkozata, a tettet magyarázó jeles mondása, több akar mi eszköznél, valamint többet ér az ember, mint az eszköz.
Kemény Ítéletet mondok: a nemzedéket féltem mindaddig, mig a hagyományt teljesen át nem veszi tőlünk. Beösmerem, hogy a világhaladásnak sok eszméjét szükségképen el kell fogadnunk; de a múltnak emlékezete külön kincs, azon kivül tanulság, mely eddigi fönnmaradásunknak titkát megfejti, s megmutatja az utat, melyen jövendőnket biztosan folytathatjuk.
A Teremtő nem elégedett meg egyféle virággal, millióval hinté be a földet bölcseségében; ő tudja, miért? Nemzetiségeket is alkotott, tehát kötelességünket teljesitjük, midőn a ránk bízottat mindenkép megvédelmezzük, s a multat feladni nem akarjuk. Mig ezt hiven teljesitjük, megnyugvással mondhatom legközelebb állómnak és minden magyarnak: Sub hoc signo vinces!
Nagyságod évekkel ez előtt név nélkül intéze hozzám egy adatgyűjteményt Király püspökről. Kiváló örömemre megösmerém az irást, s ez alkalommal nyilván köszönöm meg, hogy nagyságod hazafias aggodalmában annyi emlékezetre méltó dolgot gyűjtött össze, s a feledségtől leendő megmentést rám bizta.
Miként használtam föl az adatokat: a könyv tanúskodjék, s az erőnek hiányát pótolja a jó akarat. Hogy hálámat némileg kifejezzem, tisztelettel emlitem meg a forrást, melyből merítettem. Maradtam
Nagyságodnak
Kelt Pesten, september 26-án 1864.
buzgó tisztelője Vissza