Kruzlics engem úgy segéljen

Fülszöveg

Lám, lám megint egy könyv...
Talán emlékszik még az olvasó, az utolsó regényemet, az "Azt mondta, hogy igyi szudá"-t megelőzte egy alapos előszó.
Van, aki olvasta, van aki nem. De aki mulasztott, most pótolhatja: ezt az előszót ne hagyja ki.
A ciklus második darabjáról van szó, a "Kruzlics engem úgy segéljen"-ről.
Összefüggésben vannak a részletek. Aki az "Azt mondta, hogy igyi szudá"-t nem olvasta, elmeditálhat a "Kruzlics engem úgy segéljen" felett. Míg azonban jártasságot szerzett az elsőben, könnyen elboldogul a másodikkal.
Holott az évek csaknem azonosak mindkettőnél: 1945.
Ez a regény is tartalmaz előzményeket és utólagos fejezeteket is. Ebben még hasonlónak is mondható az első regénnyel.
Minden a románokkal kezdődik...
És minden velük is végződik. Tíz fejezet az előzményből.
Aztán jön maga az egész "regénytest" majd' 300 oldalon.
Míg a vége megint tíz fejezetből áll utóhangként.
Mégis, nézzünk utána, mi történt azokkal, akik a teljes regényt megszenvedték?
A helyszín - az előhang és utószó szerint is - Szatmár megye.
A falu, a vidék, a környezet.
Míg a regény maga: Szatmárnémeti.
A befejezés pedig: furcsa félév, 1945 után az elcsatolt Szatmárnémeti, mint megszállt terület, nem fogadja diákjait. A magyar város a maga magyar diákjait.
Igaz, változott a határ. Változott megint. Jánkmajtishoz alig egy hajításnyira húzták meg a határvonalat újra, szerencsére, még a terület idecsatolásával. Akik meg a túloldalra estek, lehettek Szatmárnémetiben román ajkú magyar diákok.
Az átjárás megszűnt...
Aki lakott Szatmárnémetihez tíz kilométerre, attól egy egész világ választotta el a várost. Még a madár se járhatott át.
Most egy kicsit másképp van.
De még nincs jól semmi.
Mégis, egy regény erejéig idézzük fel a múltat. Hadd csengjen a neve Szatmárnémetinek idegen ajkak után fényes, tiszta magyarsággal.
Szatmár, Szatmárnémeti, azaz hogy, "Kruzlics engem úgy segéljen."
Megvan! Itt van!
Bár még csak ideiglenes címekkel is. Mert a "Tavasszal kell a szerelem" még nincs kész! Vissza