Végkifejlet

Fülszöveg

Mintegy negyven vers és négy színmű: ennyivel gazdagodott Pilinszky János életműve a Szálkák (1972) megjelenése óta. A versek is, a színművek is a költőre jellemző következetességgel haladnak tovább azon az úton, amelynek kilométerkövei előző verseskönyvében tünedeztek föl, azon az úton, mely a "komor mennyország" alól az emberi lét eseményeibe való belenyugvás, elfogadás és szeretet melegebb színeivel "átvérzett menny" felé vezet. Az ember útján, aki küzd a humánus jelenlét érvényesítéséért.
"Konkréten mire is gondolok? - jegyezte meg egyik nyilatkozatában a költő. - Arra a valamire, amit a marxizmus elidegenedésnek, József Attila világhiánynak, jómagam jelenlétvesztésnek neveznék. Rettenetes - írta Rilke -, hogy a tények miatt sose tudhatjuk meg a valóságot. E rilkei mondat hasonlóképpen ugyanerről a hiányról beszél, ha másfelől, más szavakkal is... De gyógyítja-e a betegséget a puszta diagnózis? Vagy: e súlyos kór gyógyítására elengedő-e a szérumoltásos kezelés? mindkét megoldásban van valami félelem, elsiettség, tériszony. A nagy művészet sose unalom előtti, hanem unalmon túli volt, s csupán azt meghaladva ér el, juthat el egyáltalán abba a szabadságba, aminek megsejtése és megidézése a mindenkori remekművek privilégiuma volt - és marad. Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlen, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz azért - ez a maximum." Vissza