Végül is szenteltvíz (dedikált példány)

Előszó

Csütörtök este
Zsolti a lépcsőház bejáratánál találkozik apuval, aki selyempapírba tekert virágcsokrot szorít a hóna alatt. Zsolti a bandukolásban teljesen megfeledkezett szorongásáról, arról, hogy ma este számot kell adnia otthon egy, a matekkal kapcsolatos gyalázatról, s mindez most, hogy meglátja aput, eszébe jut, nem is beszélve a késéről. De az első jelek kedvezőek, mert:
- Mi van, fityfiritty?! Még csak most jössz? - Apu vidáman puszilja meg Zsolti hidegtől piros arcát. - Na, add ide! - és lesegíti a gyerek hátáról a nehéz táskát.
- Nem engedett ki bennünket Emma néni.
Zsolti a napköziből Póccsal együtt szabadult. Pócsnak vállig ér az aranyszőke haja, valószínűtlenül kicsi orra van, és most, november legvégén is lábszárközépig érő, bő, a mosástól fakózöld dinamónadrágban volt. Fázott Pócsnak a lába szára, és kézfejével gyakran törölgette náthás orrát, miközben a bűvös kocka színre forgatásának rejtelmeit magyarázta Zsoltinak. Pócs tudja az egész osztályban, sőt az egész iskolában leggyorsabban színre forgatni a bűvös kockát, annyira gyorsan, hogy még az igazgató bácsi is bement az osztályba, saját kezűleg különböző színekre bontotta a kockát, majd odaadta Pócsnak, és mérte az óráján, hogy az aranyszőke, dinamónadrágos és elhanyagolt külsejű Pócs mennyi idő alatt állítja össze a hat színtiszta oldalt... Vissza

Fülszöveg

A szerző írja könyvéről:
"Író-olvasó találkozókon gyakran megfogalmazódik a kérdés: melyik teremtett figurájával ért egyet az alkotó? Regényemet illetően azt válaszolhatom, hogy egyikkel sem. Pedig a három férfi főhőssel, a lényeget tekintve, azonosulnom kellene, mivel valamennyien ugyanannak a pártnak vagyunk a tagjai. Magatartásukat mégsem tudom elfogadni, mint ahogy a nézeteikkel is vitatkoznék. A 62 éves, az élettől és az önként vállalt eszméktől megrokkant nagyapussal - akit a környezetében hol Sztalin Jóskának, hol pedig Igaz Kommunistának neveztek - rokonszenvezek, de túlhajtott "kommunistasága" engem éppúgy riaszt, mint a hozzá közel állókat. Robi, a mérnök vej átlagember, elveit a nyugodt és kényelmes életvitelnek rendeli alá - de a "langyosságért" esetenként ugyanolyan nagy árat kell fizetnie, mint nagyapusnak a megszállott következetességért. Robi barátja, Szalai mérnök izgága alak, s mivel különleges műszaki tehetségének - jellemhibái és az úgynevezett objektív körülmények miatt - nem talál igazi utat, a hitkeresés és a mindent tagadás végletei között hánykolódik. Nem tagadom, sok megfogalmazásával szimpatizálok, de cinizmusa taszít. Egyetlen főhős maradt még hátra: az érzelmek, a szavak és a tettek közötti azonosságra, harmóniára vágyó 11 éves Zsolti, Robi kisfia. Természetes, hogy őt szeretem, mivel tiszta lélek; gyakran vitatható viselkedése a körötte élő felnőttek hű tükröződése. Bár szülei tisztességes, dolgos emberek, és neki elfogadható életfeltételeket teremtenek - mégis ő sodródik a legveszélyesebb "kalandba" a felnőttek szavai és tettei közötti ellentmondások miatt. A tét nagyon nagy: milyen ember lesz Zsoltiból - pontosabban: milyenné lesz az ő nemzedéke: Mivé nő velük és általuk az az összekuszálódott, feszültségekkel teli, tragédiákat fölhalmozó és szalmaszál-remény ellenében teljes pusztulással fenyegető világ, amelyben ma velük együtt élünk?!" Vissza