Holló László

Előszó

Holló László művészetét nem határozzák meg a családi tradíciók, vele kapcsolatban nem lehet az átöröklést, a környezetéből fakadó determinációt emlegetni. Életének, személyiségének vizsgálata azt bizonyítja, hogy Holló a tradíciók, a környezeti behatás ellenére lett olyanná, amilyennek őt megismerték azok, akik vele találkoztak, akik látták festés közben, vagy művének értői lettek.
Holló egész életét a tökéletes szabadság, a mindenen való kívül állás jellemezte. Nem hatottak rá a nem egyszer létét veszélyeztető napi gondok, felül tudott emelkedni - szinte véletlenül választott - lakóhelye, Debrecen sajátosan zárt és korlátozott világán. Nem zavarták meg őt a magyar művészetben egymással viaskodó irányzatok. Ő mindig Holló László maradt, vagyis egy olyan személyiség, akinek egyetlen emberi-művészi feladata volt, hogy mindig önmagával azonos legyen. Holló László a magyar művészettörténet egyik legsajátosabb, önmagába zárt, öntörvényű személyisége. Ezt a megállapítást annak ellenére kell hangsúlyozni, hogy jelen volt Párizsban a klasszikus avantgardizmus kibontakozása idején, kipróbálta a modern művészet klasszikusának számító Matissa korrektúráját, beszélgetett Deleunay-val, az ún. orfizmus mesterével. Megcsodálta Delacroix romantikus lobogását, Greconak az aszkétizmus és az érzékiség végletei között feszültségen alapuló művészetét. Fogékonysága és érzékenysége szinte egyedülálló, befogadott és megcsodált mindent, ami elfogulatlan személetbeli kitárulkozásába belefért. Vissza