Vegyeskarok I-II.

Előszó

Gyűjteményem anyaga majd teljes egészében új; a külföldi eredetű művek legnagyobb része ebben a könyvben jelenik meg először magyar szöveggel, a hazai termékek - eredeti művek és átiratok - (kevés kivételével) egyáltalán először kerülnek itt kiadásra. A karok kiválogatásában a művészeti és gyakorlati szemponton kívül első sorban a hangzás szépség vezetett; a gyűjteménybe fölvett művek közt alig akad, amely ennek a gyakran mellőzött követelménynek eleget ne tenne, - miről a szólamvezetések tanulmányozása alapján a figyelmes olvasó gyors meggyőződést szerezhet. Föltételezem azonban a leggondosabban mérlegelt dinamikai és előadási jelzések pontos és lelkiismeretes követését. Túlzásoktól mindenesetre tartózkodjunk, különösen a régi muzsikában; semmi sem esik távolabb pl. a korálisok stílusától, egész szellemétől, mint a mesterkélten árnyalt, finomkodó előadás. Ezen a ponton fokozott mértékben kell érvényesülnie a karvezető szaktudásának.
A könyv technikai beosztása az eddigi gyakorlattal szemben két újítást hoz:
1. Minden szólamot külön vonalrendszerbe helyeztem, kivéve azokat a karokat, amelyekben homofón-jellegük miatt a szoprán és az alt-szólamot összevontam. E módszernek kettős előnye van: világosan tünteti fel a szólamot, megkönnyítve annak leolvasását, egyben fölöslegessé teszi a szólam-kiadást.
2. A tenor-szólamot hegedű-kulcsban jegyeztem (a hangok természetesen egy oktávval mélyebben értelmezendők). Az ilyen jegyzésnek az a nagy előnye, hogy a szólam legtöbbször használt, egyben legszebb hangjai nem szorulnak segédvonalakra, ami a basszus-kulcsban történő jegyzésnél elkerülhetetlen. Külföldi kiadványokban ez az eljárás már régebben általánossá vált.
Valamennyi kar a capella énekelhető; a zongora-tétel legtöbb esetben csak az énekszólamok kivonatát jelenti, s célja: megkönnyíteni a karok leolvasását a kiválasztásnál és a betanításnál, noha kevésbbbé gyakorlott karok kíséretül is használhatják, különösen azokat, amelyekben a zongora-tétel kísérő-jellege jobban kidomborodik. A magam részéről feltétlenül az a capella-előadás mellett foglalok állást: erre kell törekednie minden becsvágyó karéneklésnek. Tudatában vagyok annak, hogy a könyvben több olyan karmű van, mely részint hangterjedelme részint intonálási nehézségei miatt kemény feladatot ró az énekkarra, a hatás azonban minden esetben dúsan fog kárpótolni a megoldásra fordított fáradtságért.
Hálás köszönetet mondok a kiváló magyar szerzőknek, kik eredeti műveikkel és átdolgozásaikkal gazdagították könyvemet, amelyet a karvezetők és énekesek jóakaratába ajánlok. Vissza