A néma költő (minikönyv)

Előszó

Vér Györgyről

A fönnállásának 75. évéhez közeledő Délmagyarország fejfáinak egyikén Vér György neve áll. Ő volt a két háború közötti baloldali szegedi sajtó legharcosabb munkatársa, akit sajtópörök tucatja sem tudott elhallgattatni. Ma már csak kevesek emlékezetében él kisportolt, fess alakja, szájában az elmaradhatatlan angol pipával. Így ábrázolta őt Magyar László is a Grimasz című karikatúra-albumában (1928). Népszerű volt, szerették, Vér Gyurkának hívta mindenki.
Szegeden született 1904. április 15-én. Édesapja MÁV-tisztviselő volt, a családja a Jósika utca 31. számú házban lakott. Hamarosan Budapestre költöztek, ezért életének első másfél évtizedéről nem sokat tudunk. Egyik cikkéből kitűnően a Munkácsy utcai gimnáziumba járt, oda, ahol Babits is tanított. A belügyminiszter 1924-ben engedélyezte, hogy családi nevét (Heller) írói nevére, Vérre változtassa.
Jóformán gyermekfejjel szemben találta magát az ellenforradalommal, annak legdühödtebb napjaiban. Mindkét unokatestvére Horthy börtönében sínylődött: Kelen (Klein) József népbiztost életfogytig tartó börtönre, Korvin (Klein) Ottót halálra ítélték. (A Klein-testvérek édesanyja, Klein Zsigmondné Eisenstädt Berta testvére volt Vér édesanyjának, Heller Lajosné Eisenstädt Emmának.) Kelen Jolán Töretlen úton című könyvében (1955) leírja, hogy a 15 éves Vér - egyik látogatásakor - mérget csempészett be a börtönbe Korvinnak, aki azt visszautasította: nem mentem fel az uralkodó osztályt a gyilkosság alól.
Fiatalon, 18 évesen jónevű újságíróként került vissza szülővárosába: Az Esttől a betiltott Délmagyarország utódához, a Szeged című laphoz szerződött segédszerkesztőnek. Decemberben Színház és szerelem címmel rendezett irodalmi estet melyen Móra mondott bevezetőt. Hetek alatt utat talált a szeged irodalmi élet vele egykorú csóva vezetőihez: írásai jelentek meg a Csöndben, József Attila, Hont Ferenc, Pór Tibor és a többiek első próbálkozásai között. Ő volt a rövid életű folyóirat társszerkesztője. Kollégái akkor szerették meg igazán, amikor új állását sem féltve, részt vett az 1923. januári - sikerrel végződő - újságírósztrájkban. Az ausztriai emigránsok rendszeresen eljuttatták neki a Bécsi Magyar Újságot, a menekültek szócsövét. Pór Tibor, a mai Sarló Sándor leírja, hogy ő is Vérék lakásán olvasta Gábor Andor és mások Horthy-ellenes cikkeit.
1923 májusában Pesten interjút készítettek a szegedi Juhász-jubileumra készülődő Babitscsal, decemberben pedig példát mutatott kollégáinak a pesti riporterek gyorsaságából. Karácsony másnapján az "ébredők" bombát dobtak a csongrádi Magyar Király szálló emeleti nagytermébe, ahol a helyi zsidó nőegylet tartotta jótékonysági bálját. Három halott és sok sebesült volt. Vér elsőként akart a helyszínre érni, ezért a reggeli vonatot meg sem várva, lovasszánon indult Csongrádra! Hozzájutott a nyomozás néhány bizalmas részletéhez, és ezeket leadta a pesti lapoknak. A kormánynak kínos lett volna a teljes igazság napvilágra kerülése, hiszen az egyik letartóztatott "ébredő" lakásán Héjjas Iván levelére bukkantak... Fordult a kocka, amikor a Kúria fölmentette a vádlottakat: ők kértek bírói elégtételt a "becsületükbe" gázoló Vértől. A szegedi újságírót először hat havi, végül is harminc napi fogházra ítélték (1928).
A szegedi jobboldal is a saját bőrén érezte Vér tollának az acélhegyét. A Délmagyarország 1926. április 4-i számában cikket írt Szécsényi Istvánnak, a szegedi "ébredők" vezérének köpönyegforgató múltjáról. A leleplezett vezér öccse aznap délután megleste, és orvul bántalmazta a mit sem sejtő Vért. A lap április 7-i számában Juhász Gyula állt ki az "ébredők" ellen.
Az amsterdami olimpiáról (1928) Vér tudósította a lap olvasóit. Ez év szeptemberében megkezdte közkedvelt sorozatát, a Vasárnapi konferanszt, amelyben hétről hétre Bohémia kulisszái mögé kalauzolta az olvasóit. Ősszel megkezdte 30 napos büntetését. A "Markóban" töltött napjairól, a fogság lélektani mozzanatairól Rácsok mögött címmel írt kitűnő regényt. Könyvét a Szegedi Szemlében (febr. 10.) Juhász Gyula, a Délmagyarországban (febr. 11.) Lengyel Vilma ismertette. Fönnmaradt a Juhásznak dedikált példány:
Juhász Gyulusnak,
nagy szeretettel, hódoló tisztelettel
Vér György
Szeged, 929. II. 7.

Vér közeli barátja volt Juhásznak is, Mórának is. A velük készített több tucat interjú, cikk, sok-sok adatot őrzött meg az utókor számára. Ezen írásaiból csak ízelítőt adhat e könyvecske.
Kapcsolatban állt a munkásmozgalommal, Liebmann Béla közlése szerint tagja volt a szociáldemokrata pártnak. Egyik fönnmaradt fényképén a május elsejei sétatüntetésen látható Tardos-Taussig Ármin grafikusművész társaságában. Nem múló szerelme volt a színház. Írt színikritikákat, és megpróbálkozott a rendezéssel is. Berczeli Sámson és Delila című drámáját ő állította a szegedi színház színpadára 1936 áprilisában.
Emlékezetes esete a szegedi kultúratörténetnek, hogy a város urai 1939-ben nem merték fölavatni a destruktívnak bélyegzett Móra szobrát. A szomorodott szívű művész, Tápai Antal maga leplezte le a közművelődési pavilon előtt Móra és az öreg Mátyás kettősét. Vér a Délmagyarország 1939. augusztus 27-i számában világgá kürtölte a város szégyenét: A szobor ott áll keresztelés, felavatás nélkül... Árva gyerek a tékozló városban, amely megfeledkezett róla... Elfelejtették megkoronázni, de napról napra friss virágot tesznek a fehér kövek ölébe... A Névtelen Járókelő, az Ismeretlen Polgár, az Örök Olvasó, a Hétköznapi Szeged...
A Délmagyarországon is ütni akartak, amikor Vért az elsők között parancsolták munkaszolgálatra: 1940. szeptember 1-től három hónapig Kiszomboron volt. Másodszor 1949 májusában hívták be. Ekkor látta utoljára a családját. Századát a Don vonalához vezényelték. Vér itt esett fogságba az 1943. januári szovjet áttöréskor. Betegen került a morsanszki hadifogolytáborba. Sógorának, a szintén fogságba esett Klein Pálnak a segítsége már későn jött: tífusz végzett legyöngült szervezetével 1943. március 14-én. Utolsó szavait Szegedre küldte feleségének és 18 éves Vera lányának. Sohasem kapták meg, őket is halálba hurcolta a Téboly.
A fölszabadult Délmagyarország első számában, 1944. november 19-én már keresték kollegái: Ki tud Vér Györgyről? Ki tud a lap többi munkatársáról, Hartmann Mihályról, Berey Gézáról és a külső publicista Dettre Jánosról?
Négyük közül csak Berey tért vissza a Hitler Allee-ról, amint könyvének (1979) címében végzetes útjuknak nevezte.
Apró Ferenc Vissza