Veresegyház

Előszó

A szülőföldemről írtam ezt a könyvet és még százezrek szülőföldjéről. Azokéról, akik ezen a tájon teremtettek emberi életet a múltban, ha kellett a fodrozódó homokon, a terjengő nádasok helyén és a vízjárta laposokon, mert a jó föld kevés erre. Többször is úgy hozta a történelem, hogy a természet visszavehette az embertől a megművelt földet, az emberi élet jobb feltételeit, mert erősen megfogyatkozott a földművelő és aki megmaradt, annak sem volt mindnek bátorsága a békés munkához a háborús világban. Hadak útjában fekvő vidék volt ez mindig, tatár lovas, királyi kopjás, török janicsár, végvári vitéz, német zsoldos, rác martalóc, kuruc portyázó, Windischgrätz katonája és 48-as honvéd mind jobban szorongatta itt a másikat, az ország szíve táján.
Nemcsak az elmúlt emberekről írtam, de a mostaniakról is. A jelenlegi legidősebbek nagyapái még felszabadított jobbágyok voltak. Azután két-három nemzedék parasztsága művelte itt talán a legnagyobbat: új mezőgazdasági kultúrát teremtett a korábban leginkább gabonateremtő vidéken. A születő főváros közelében áttértek a volt jobbágyok unokái szinte mindenféle terményre, ami csak szükséges egy világváros élelmezéséhez. Ehhez a legcsekélyebb alkalmas földterületet is visszahódították a művelésbe csapolással, töltögetéssel, egyengetéssel, a trágyázás legkülönbözőbb nemeivel. A kertgazdálkodásban találta meg ez a vidék boldogulásának az útját, amiben csak segített a vasút aránylag korai megindulása még a század elején. A vasút Veresegyházt összekötötte Budapesttel, Váccal és Gödöllővel, megteremtve az asszonyok máig tartó batyuzásának közlekedési feltételét is. Vissza