Előszó
Részlet a könyvből:
Első ekloga
Meliboeus
Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel,
Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba,
Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk.
Hontalanul...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Első ekloga
Meliboeus
Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel,
Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba,
Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk.
Hontalanul bolygunk: de te, Títyrusom, zugod árnyán,
Szép Amaryllisedért a vadont epekedni tanítod.
Títyrus
Ó, Meliboeus, egy isten adott nekem ily nyugodalmat,
(Mert bizony istenem ő s az lesz mindig, kinek aklunk
Kis barit áldozatul küld oltárára gyakorta):
Néki köszönhetem én, hogy - lásd- ez a csorda csatangol
És hogy e réti sipon dalaim kedvemre buzognak.
Meliboeus
Sorsod ugyan nem irigylem, bár bámullak - a bajtól
Messzi határunk oly hangos! Magam is rogyadozva
Hajtom a kecskéket. Nézd, Títyrus, ezt: alig ődöng;
Két gödölyét az imént ellett a sürű mogyorósban,
S hagynia kell a kemény kövön ott, ah, a nyáj e reményét!
Tölgyfáinkba pedig hányszor vágott bele mennykő,
Emlékszem, de eszünk buta volt olvasni a jelből!
Csakhogy, Títyrusom, szólj már, ki tehát az az isten?
Vissza