Előszó
Részlet:
- Nos, hallottál-e róla valamit?
- Csak annyit, amennyit a kikötőben rebesgetnek...
- Esett-e szó arról, hogyan szállítják el Hádzsárt?
- Igen, hajón viszik Tuniszba, ott...
Tovább
Előszó
Részlet:
- Nos, hallottál-e róla valamit?
- Csak annyit, amennyit a kikötőben rebesgetnek...
- Esett-e szó arról, hogyan szállítják el Hádzsárt?
- Igen, hajón viszik Tuniszba, ott állítják bíróság elé...
- És vajon elítélik-e?
- El, anyám! Minden bizonnyal elítélik!
- Nem, Allah ezt nem fogja megengedni, Szohár... Allah ezt nem tűrheti el!
- Csitt, anyám! - vágott közbe Szohár, és feszült figyelemmel fülelt. - Mintha léptek neszeznének a homokban.
Talpra sem ugrott, hanem törökülésből négykézlábra ereszkedett, úgy surrant a mecset bejáratáig. Odakünn még nappali világosság ragyogott a tájon, ámbár látszott, hogy a nap már leáldozóban, pályája legvégére jutott, és korongja néhány perc múltán eltűnik majd a homokdűnék mögött, amelyek ezen a partszakaszon a Tripolisz és Tunézia közt kéken hullámzó Kis Szirtisz-öböl széles félkaréját szegélyezik. Ezen a vidéken, amelyik az északi félteke harmincadik és negyvenedik foka közt terül el, ilyenkor március eleje táján az éjszaka nem tart sokáig. A roppant hőséget és vakító verőfényt árasztó tűzgolyó nem lassan, fokozatosan ível alá az ég boltozatán, hanem úgy rémlik, mintha valósággal zuhanna lefelé, egyre gyorsuló iramban, akárcsak valamilyen súlyos test, amelyet a Föld vonzereje húz lefelé ellenállhatatlanul.
Vissza