Ösztön és faj (dedikált példány)

Tartalom

ELSŐ RÉSZ.
BEVEZETÉS. Az ösztön és faj meghatározásairól. Filozófiai szempont és szemlélet jogosultsága 9
I. FEJEZET. Az első életpéldák fajképletben szemléltetnek valóságos életműködést 17
II. FEJEZET. Az ösztön organizmushoz kötött életnyilvánulás. ösztönszerűségek a növényvilágban 23
III. FEJEZET. Az ösztön tudatos lényeknek is sajátja; tehát nem tudatpótló az eszméletképtelen élőlényeknél sem. Hanem általában a természetes életfejlődésben való részvételre képesít az ösztöntehetség. Természetére és tartalmára nézve ezért az úgynevezett egysejtű lényeknek fejlődéstörténeti szerepe a legtanulságosabb 27
IV. FEJEZET. Az első elevenségekben a természet bizonyos alakszerűségnek intézményes módon - organizmusban - való kidolgozását szemlélteti 33
V. FEJEZET. Az első életpéldáknak nem táplálékszerzés, hanem térfoglalás a létfeltételük 42
VI. FEJEZET. Anyagfeleslegeknek kiküszöbölésében feltételezhető az elevenségnek primer funkciója 45
VII. FEJEZET. A térfoglalásban az úgynevezett egysejtű lények azonos részegyedeknek végtelenül terjedelmes összetételében ugyanolyan tartalmú vegyi cirkulációnak (anyagforgalomnak) megteremtésével szereznek egzisztenciát és anyagfeleslegek kiküszöbölésében szemléltetnek fajfunkciót 49
VIII. FEJEZET. Anyagfeleslegek kiküszöbölésében (pl. sarjadzásban) elsőlegesen a megszaporodás mutatkozik ösztönös életműködésnek. A megszaparodás eredetileg fajfunkció és későbbi formái szerint is általában a faj igényeihez igazodik. Általános törvényszerűség, hogy valamely fajtaságnak termékenysége létfeltételeinek adottságaihoz fordított viszonyban áll. Olyanképen, hogy mostohább életkörülményeinek arányában szaporább. A szaporodás primer módja a faj védekezésének 53
IX. FEJEZET. Az életfejlődésben eredetileg életkényszer, fejlettebb fokon életszándék, az embernél élet-akarat tényezője az ösztön, önfenntartásunkat pedig olyan életigény kielégítésében szolgálja, aminek betöltése a természet részéről feltétlenül teljesedésbe megy. Épp ebből az okból célszerű önfenntartásunkra nézve az ösztönös viselkedés 67
X. FEJEZET. Az egzisztenciának területiségben megnyilvánuló sajátos feltételezettségeit a természet fajok képződésével egyenlíti ki. A faj tehát olyan fundamentális és abszolút életfeladat megoldására alkalmas organizmus, amire más berendezés a természet egyik osztályában - sem növény, sem állat, sem ember számára - sincsen. Miután pedig a területképzés funkciójában az első elevenség a természet igényeinek feltétlen kielégítését abszolút tudatnélküli kényszerűséggel - azaz ösztönösen - oldotta meg, elvileg az ösztön a mindenkori területiséggel kapcsolatban szolgálja a mindenkori elevenségekben az életfejlődést 78
MÁSODIK RÉSZ.
XI. FEJEZET. Fajoknak egymásból keletkezése esetén és akkor lehet szó az élőlényekkel velükszületett ösztöntehetségről, ha bizonyos életirányban az élőlények faj módjára funkcionálnak. Az elevenségnek legfőbb jellemzője, hogy sajátos benső igényei által meghatározott állapot; mint organizmust pedig nem valamilyen szokványos szervi alkat, hanem annak kiképzésére való képesség jelenti 91
XII. FEJEZET. Egzisztenciálisan azonos módon érdekelt egyedeknek konkurrenciájában adva van olyan abszolút érvényesülést kívánó életigény, amely a fajhoz tartozókat egyetemesen és egységes fellépésre - harmónikus együttműködésre - kényszeríti. A reguláció mint a szervezet életműködésének alapelve. A fajszervezet regulációs elve: az ösztön 103
XIII. FEJEZET. Érzésbeliségből, illetőleg tudatiságból származó reguláció eredménye a reflex, illetőleg automatizmus. Sem egyik, sem másik nem ösztönös dolog 112
XIV. FEJEZET. Az ösztön regulációs tevékenysége általában a szervi alkat, illetve szervi kiegészülés kidolgozásával eredményezi az élőlények morfológiai sajátosságait. Ezeknek faji jellegszerűsége nyilvánvaló. Az ösztön tehát fajformáló tényező; nem egyéni, hanem faji sajátság 122
XV. FEJEZET. Fajállapot feltételezése nélkül fejlődéstanilag nincs lehetősége olyan elemi életműködés kezdeményezésének, amely új élettípus kialakulására vezessen. Az evolúciós folyamatra nézve az ösztönösségnek fajok szerint sajátos kifejlődése alapján tájékozódhatunk 130
XVI. FEJEZET. Fajműködés szükségére és természetére nézve a helyzet általában az, hogy olyan állandó életfeltétellel szemben, amihez az egyedeknek megfelelő szervi készségük nincs, összességükben - faj módjára - lépnek fel. Ez az eredete a megszaporodásnak is. Majd a megszaporodásra már szervileg képesített, de mozgásra alkalmatlan leszármazottaknak a mozgáskényszer egzisztenciális szüksége folytán faji összeállással, illetve együttműködéssel sikerült eredetileg ezt a létfeltételt kiegyenlíteni. Nappizmus. A sáskajárás fiziológiája 140
XVII. FEJEZET. Megszaporodásban kiáramló ivadéktenyészeteknek tovaterjedése fizikai értelemben vett feltartózhatlanságában jellegzetes, tehát egyéni akció módjára el sem képzelhető. Területképzésben fundált életteremtés a területtől, mint kezdeti életformától minél függetlenebb életmódban jut teljesebb kibontakozásra. A megszaporodásban, majd mozgástevékenységben szemlélt ösztönösség a helyváltoztatásban egzisztenciát nyert létezőknél már értelmi képesség megnyilvánulásában jelentkezik, mint fajalkotó tényező. Értelmiség ösztönével bíró fajtaságok keletkezésével - az érdekelt egyedeknek minél több irányban önálló élettevékenységre alkalmas volta miatt - a faji alkat, mint organizmus, úgyszólván eszmeivé válik 154
XVIII. FEJEZET. Megszaporodásban, majd mozgásbeliségben folyamatos életfejlődés, értelmi ösztönösség regulációja alatt tudatberendezésükben sajátosan fejlődött létezőknek előállásában terebélyesedik el. Értelmi képességük folytán életképes állatfajtákkal szemben az ember annyiban mondható állatitól különböző és fejlettebb fajtaságnak, amennyiben kimutatható emberi lényeknek fajfunkció módjára folyamatos olyan élettevékenysége, amely tudatszerűségben megnyilvánuló értelmitől különböző ösztöntehetségképen relatíve magasabbrendű életformának forrása 166
XIX. FEJEZET. A szellemiség a tudatitól lényege szerint különböző erőforrása emberi magatartásunknak. Erkölcsi elveknek uralmában jelentkezik. Mint egyénfeletti lelkiség fajilag sajátos természetű, amennyiben tartalma szerint fajilag jellegzetes. ösztönös természetét igazolja, hogy területiséggel szemben tudatilag lehetséges célszerűségeken felül az ember számára - tér- és időbeli helyhezkötöttségeinek feloldásával - az élet tényét (jelentőségét) a végtelenek távlatába állítja 178
XX. FEJEZET. A szellemiségnek mint fajformáló tényezőnek ösztönös természetét igazolja, hogy regulációja alatt a szervi alkatnak megfelelő átalakulása-, kiegészüléseképen morfológiailag általánosságban a logikai érzék kifejlődése jellemző az emberfajra nézve 187
XXI. FEJEZET. Az egyedeket a faj termeli ki. A leszármazottak nem valamilyen ösztönt, hanem ösztönképességet örökölnek. A faj reprezentáns képviselőiben a faj ösztöne nyilatkozik meg 197
XXII. FEJEZET. Az ösztön a természet rendjébe való célszerű beilleszkedés lévén segíti létpozícióhoz az élőlényeket. A természet „rendje" evolúcióban nyilvánul. A természetes életfejlődés szempontjából az emberi világ a maga egyetemében képvisel új fajtaságot. A fajoknak egymásból keletkezése folytán atavisztikusan alsóbbrendű ösztönösség is jelentkezhetik a faj életében. Az embervilágban minél kevésbbé valószínű olyan létfeltételeknek ismétlődése, amikkel szemben - eredeti fejlődéstörténeti jelentősége szerint a megszaporodás volna a célszerű alkalmazkodás eszköze. Emiatt nemiségen alapuló társadalmi és jogi megkülönböztetések megszűnésével átalakulóban van az emberi társadalom. Helyváltoztatásnak fajfunkció módjára - a tömeg tehetetlenségének erejével - való véghezvitele, amit az embervilágban a hadrakelt seregek megmozdulása példáz, az ember tulajdonképeni ösztönének, szellemiségének fejletlenségével járó atavisztikum. Csak értelmiség ösztönéből eredő életgyakorlattal emberi fajtaságoknak létpozíciója nincsen biztosítva. Szellemivé az erkölcsi érzékben fejlett emberiség lehet és olyan fajtípusokban fejlődésre képes, amelyek az egyetemes emberinek szolgálatában jutnak vezető szerephez 209

Témakörök