Csörsz István az 1970-es évek elején három önálló kötettel jelentkezett, s ezek változatos visszhangot váltottak ki. A fiatal író 1975-1976-ban egy tudományos-fantasztikus regényt is írt Vesztesek címmel. A kiadók azonban elzárkóztak a megjelentetésétől, főként ideológiai okokból - a hivatalos álláspont szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban, a regény cselekményének idején még létezzen a kapitalizmus. Ám nemcsak azért érdemes elolvasni a kötetet negyven év után, mivel épp jelenkorunkat festi. Mint minden sci-fi, valójában a regény születésének korát tükrözi, sajátos perspektívából.
A Vesztesek hősei kelet-európai (bolgár és lengyel) egyetemisták és pályakezdő tudósok, akiket nem szülőföldjükön képeztek ki, hanem Angliában, ahol elmélyülhettek a pszichológia újdonságaiban: az emberi hang és az emlékezet kutatásával foglalkoznak. Történetük barátságról, szerelemről, mesterekről és vetélytársakról, sőt tudományos vitákról szól - legfőképp mégis a gyökértelenségről és saját múltjuk...
Tovább
Fülszöveg
Csörsz István az 1970-es évek elején három önálló kötettel jelentkezett, s ezek változatos visszhangot váltottak ki. A fiatal író 1975-1976-ban egy tudományos-fantasztikus regényt is írt Vesztesek címmel. A kiadók azonban elzárkóztak a megjelentetésétől, főként ideológiai okokból - a hivatalos álláspont szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban, a regény cselekményének idején még létezzen a kapitalizmus. Ám nemcsak azért érdemes elolvasni a kötetet negyven év után, mivel épp jelenkorunkat festi. Mint minden sci-fi, valójában a regény születésének korát tükrözi, sajátos perspektívából.
A Vesztesek hősei kelet-európai (bolgár és lengyel) egyetemisták és pályakezdő tudósok, akiket nem szülőföldjükön képeztek ki, hanem Angliában, ahol elmélyülhettek a pszichológia újdonságaiban: az emberi hang és az emlékezet kutatásával foglalkoznak. Történetük barátságról, szerelemről, mesterekről és vetélytársakról, sőt tudományos vitákról szól - legfőképp mégis a gyökértelenségről és saját múltjuk terheiről. Az ellentmondások tovább erősödnek, amikor kiderül: ösztöndíjukért és karrierjükért cserébe a fiatalok olyan feladatokat kaptak, amelyek etikai kockázatot vetnek fel. A titokzatos pszichiátriai kísérletek nyomán egy szövevényes bűnügyi történet rajzolódik ki, amely csakhamar magával sodorja a közelebb és távolabb álló szereplőket.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.