Vetés és aratás 20. évfolyam 2. szám

Előszó

Mi a szeretet?
Egyik dalban ezt éneklik: „Ha nem volna szeretet.. Természetesen az emberi, földi szere tétről van itt szó. Ez valóban bizonyos értéket és tartalmat adhat életünknek. Ha a szeretetet felváltja a gyűlölet, akkor látjuk igazán, milyen lenne ez a világ, ha nem volna benne semmi szeretet.
Az ember életében aligha van másik szó, amely akkora teret foglalna el, mint a szeretet. Erről énekelnek, beszélnek, írnak és költenek verseket. Sugárzó magasba emelik és sötét mélységbe süllyesztik. Változékony és tünékeny, szeszélyes és csődöt mondó, boldogító és megsemmisítő egyszerre. De hol van az igazi szeretet, amely maradandó, nem ingadozó, amely dacol a mindennapi élet nyomorúságaival és viharaival?
Alig van a világon olyan dal, amely ne szólna a földi szeretetről. Költők és bölcsek írtak a szeretetről, és ha könyveiket egymásra helyeznénk, azok a felhőkig érnének. Mind azt fejezik ki, hogy keresik a valódi szeretetet, de azt a mai napig senki sem találta meg ezen az úton. Vagy talán megtalálható két ember egymás iránt érzett vonzalmában? Ha így lenne, nem lenne oly sok boldogtalan házasság és sok elhagyott gyermek.
Kétségkívül van sok boldog házasság is, de vajon elég erősek lennének-e a házastársak, ha a másik életéért súlyos próbát kellene kiállniuk?
Az igazi szeretet több, mint egymás kedvelése vagy megértése. A földi szeretet „kikötője” nem nyújt biztos menedéket. Ahhoz, hogy az ember igazán tudjon szeretni, valami többletre van szüksége, mert senkinek sincs önmagában ereje ahhoz, hogy szeretetben éljen, és hogy önfeláldozó, önzetlen szeretetet adjon tovább. Hogy erre képes legyen, vissza kell térnie a szeretet forrásához, magához a Szeretethez.
Mi a valódi szeretet?
Isten Igéje ezt mondja: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,8).
Isten nemcsak hogy szereti az embert, hanem egész lénye szeretet. Szeretetének és lényének mélysége a Golgotán mutatkozott meg Fiában. Csakis ? tudja szeretni az embert, pedig Öt kigúnyolták és csúfolták, fájdalmat és szenvedést okoztak neki, sőt a keresztre szegezték.
Szeretete indítja e szavakra: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). A gyűlöletet szeretettel viszonozza, az ellenségeskedést irgalommal, a megvetést kegyelemmel.
„Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük az Istent, hanem az, ahogy Ó szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1Jn 4,10).
A bűn által megrontott lényének megfelelően az ember nem tud igazán szeretni, mivel elsősorban önmagát szereti. Ahhoz, hogy az önzéstől megszabadultan szerethessen, isteni természetet kell nyernie. Csak ha az ember isteni természet részesévé lett, akkor nyer erőt ahhoz, hogy úgy szeressen, ahogy Isten szereti az embert. S még ha ez az isteni természet nem is tud mindig teljes mértékben kibontakozni, amikor az ember csődöt mond, akkor is képes általa a gonoszt jóval, a gyűlöletet szeretettel viszonozni.
Hogyan lehet hát az ember részese ennek az isteni természetnek és általa az isteni szeretetnek?
Az Igében így szól Isten: „Ha szeretjük az Istent és megtartjuk az ő parancsolatait” (1Jn 5,2). Azt is mondja: „Újonnan kell születnetek” (Jn 3,7). Úgy, amint vagy, nem tudsz igazán szeretni.
Ez pedig Isten élő Igéje és a Szent Szellem által megy végbe, aki ezt érvényre juttatja szívünkben és lelkiismeretünkben. Istent szeretete indította arra, hogy Fiát engesztelő áldozatul odaadja bűneinkért. Aki benne hisz, isteni természet részesévé lesz, és ezáltal tud igazán szeretni. Újonnan született, új teremtés lesz. A régiek elmúltak, és újjá lett minden.

Vissza