Vig világ

Előszó

Részlet a könyvből:

A BALÁZSI RÉTEN.
Egy nagy csapat vadrucza szállt ki a balázsi rét egyik tavából, nem meszszire a Kurjantótól.
Gyönyörű tökeruczák voltak, nehézkes röpüléssel fordultak egyet a tiszta levegőben, azután leereszkedtek nagy lomhán a tóra. Afféle reggeli sétaröpködés volt az.
Pál úr megállott s szívrehatóan nézett rám. Ez volt a tekintetében: »Ugyan, ne hagyjuk már itt szegényeket!« Már mint a ruczákat. Pál úrnak tudniillik szenvedélye a rucza. Nincs őneki egyéb érdemes vad ezen a világon. Ha egy vadkacsa száz öl magasan átvált fölötte, ö megösmeri kedves madarát a lába mellett elúszó árnyékról s szerelmes vágyakozással pislant fel rá. Neki az az élet legigazibb boldogsága, ha egy jó lövéssel lekaphatja az előtte felszálló ruczát s hallja, mekkorát czuppan a nagy kövér madár, amint a lápi sáron elvágódik.
- Elmennék »keríteni«, - szól Pál úr tétovázva; attól tart. hogy hátha leszavazom.
- Teljék kedve, Pál úr.
Emberem elindul, én meg beállok a káka közé, a térdig érő sűrű iszapba. Amíg odaérek, egyik sárszalonka a másik után csap fel előlem s szortyogó hangját hallatva villan beljebb. Most irgalom adatik nekik; egy korai lövés elzavarná a Pál úr ruczáit.
Ott megy a derék férfiú a domb alatt, a sás-zóna szélén.
Termete hajlott de annál ruganyosabb a lépése: ahhoz szokott, hogy reggeltől estig járja a zsombikot. Vissza