Vigilia 1940. február

Előszó

Részlet:
"1938 december 21-én, a párizsi Saint-Roche templom szószé- kéről félelmetes szavak hangzottak el: "Isten mentsen meg attól, - kiáltott fel Mans püspökehogy a lángész szabad szárnyalását akarjam megtörni ! De egyes művészek, az ihlet szabadságának ürügye alatt össze akarják egyeztetni a leírások és festmények merészségét a vallásos élet követelményeivel." És a püspök apostoli hévvel állapítja meg: "Ezek az emberek büszkén vallásosnak nevezik magukat, de megzavarják és megrontják a többieket." Sietek megnyugtatni egyeseket, akik nagybuzgón eljuttatták hozzám a püspöki beszéd szövegét, s közlök velük egy hírt, ami majd megörvendezteti felebaráti szeretetüket: a Saint-Roche-i megrovás nem jelentéktelen személyemnek szólt. Ezt a legjobb forrásból tudom: alkalmam volt néhányszor találkozni Mans püspökével s vigasztalásomra szolgált, amikor maga jelentette ki, hogy műveim nemcsak élvezetet, de épülést is jelentenek számára. De nem tagadom: a másnak szánt nyíl mégis megsebzett. Akad-e katolikus író - regényíró vagy színpadi szerző - akinek nem kellett ezt a nyilat gyakran kihúznia önön testéből? A Mans-i püspök akaratán kívül egy rosszul behegedt, gyógyíthatatlan sebet szakított föl. A bűn szükségszerűen eleme az írónak, és a szív szenvedélyei az a kenyér és bor, melyet minden nap gyönyörködve élvez. Marítain azt tanácsolta, ábrázoljuk minden cinkosság, rokonszenv nélkül ezeket a szenvedélyeket; de ezt csak a filozófus és a moralista tudja megtenni, nem pedig az elképzelt történeteket elmesélő író, aki minden művészetét arra összpontosítja, hogy úgy ábrázoljon egy bűnös örömökkel - s szentséggel telt világot, hogy az olvasó lássa, tapintsa, ízlelje azt. Ez az a szikla, amibe megkapaszkodunk, amit utolsó leheletünkig átkarolunk: csak legalább a Kegyelem művünkben maradjon; azt szeretnők, ha az olvasó mindenütt érezné ezt a végtelen hálót, a szeretet földalatti áramlását..."
Vissza