A legtöbb ember úgy gondolja, második esély mindenkinek jár, de ezt nem mindig egyszerű elnyerni. Okkal feltételezzük, hogy elegendő lehet hozzá a szeretet és a kitartás, ám másokba vetett hitünk olykor kevésnek bizonyul. A boldogságnak és a döntéseinknek ára van, néha nem is tudjuk elképzelni, mekkora. Lily Davis gyerekkora nem volt felhőtlen. Világéletében meg akart felelni leginkább az anyjának, de mindig falakba ütközött. Miután Lily egyetemre kerül, közel engedi magához Kyle-t, de fogalma sincs, mekkora szörnyeteg a férfi. Szerencséjére megismerkedik Tracyvel és Katyvel, akik fontos szerepet játszanak az életében, és akik segítségével új életet kezdhet. Nyugalmasnak hitt életét éli, amikor betoppan az életébe Scott Wilson, a huszonkét éves, mérhetetlenül jóképű, egyetemista rosszfiú, aki miatt végül minden eddigi fogadalmát feladja. Mindketten fájdalmas múltat cipelnek magukkal, de úgy döntenek, vállalják az ismeretlen kockázatot és közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Lilynek nem elég megküzdenie a saját félelmeivel, a múltjával, de Scottban is bíznia kell ahhoz, hogy ez a dolog működjön közöttük. Hamar megismerkedik Scott barátaival, a társaság tagja az a Roxanne is, aki Scott múltjának egyáltalán nem fontos, ugyanakkor annál bosszúállóbb részét képezi. A rosszfiú részéről tornádóként érkező, mindent elsöprő nagy szerelem is tartogat még kételyeket, az ő múltja is napvilágra kerül. Lily úgy érzi, minden eddigi bizalma és szerelme hiábavaló volt, mikor egy napon Roxanne áll az ajtóban.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.