Világképeim (dedikált példány)

Előszó

Díner Tamás fotóit látva mindig arra gondolok: ott szeretnék élni, ahol ilyen a világ! Amerre ő jár, tobzódik a szépség; színek, fények és formák mutogatják magukat, egymással versengve tolongnak lencséje elé. Harminc évnél is hosszabb barátságunk alatt alig néhányszor láttam Díner Tamást fényképezni. Ő nem olyan fotós, akinek éjjel-nappal ott lóg a gép a nyakában, és amit meglát, íziben levadássza. Azt hiszem, ő és a téma intim viszonyban van egymással, kívülálló harmadiknak nincs ott keresnivalója. Legmegragadóbb képei messze földön, nemegyszer ember nem járta órákban készültek, amikor nem volt más szemtanú, csak maga a művész.
A normandiai tengerpart gyöngyházfényű homokja, a párizsi autóbusz ablakán legördülő esőcsepp, az Egei-tenger és a mediterrán égbolt kétféle kékje között megvillanó, cseppnyi hófehér hajó, az elegáns római kávéház ablakában arisztokratikus fejtartással merengő, kalapos dáma a szavak megközelíteni sem tudják a képeken megjelenő szépséget. A valóság nagyon akar tetszeni nekünk ezeken a fotókon.
Diner Tamás, a fotóművész bensőséges kapcsolatot tart fenn a tárgyi valósággal. Aki szereti a világot, azt a világ viszontszereti. Diner azonban nemcsak különleges érzékenységű fotóművész, hanem közkedvelt, sűrűn foglalkoztatott portretista is - akit egyszer lefényképezett, az legközelebb is az ő lencséjén keresztül szeretné megmutatni magát. Vissza