Világproblémák és a katolicizmus

Előszó

KORSZAKOK HATÁRÁN.
A jövő történetírói és szociológusai fogják megállapítani, hogy milyen nagy időket él át ez a mai nemzedék, amely kétségek között, bizonytalan érzésekkel, tétován botorkál a reá zudult - főként társadalmi - problémák szövevényében. Mert ha itt-ott látni is határozott irányt, vagy nekilendülést, a kulturemberiség egészét tekintve ez is csak kísérletnek számit. Legalább annyian tamáskodnak az újítás sikerében, mint amenynyien reménykednek benne. Az a büszke magabízás, amely a mult századot jellemezte, apránként szertefoszlott. A pogányságával hivalkodó humanizmus, amely létigazolásában a túlvilági béklyóktól való szabadulást és a francia forradalom tételeit hirdette, célkitűzéseiben pedig az emberi tudás és tudomány mindenhatóságára épített, belebukott az anyagiasságba. Abban az ütemben vesztette el valóságszerűségét, amilyenben kiszélesedett az ember ismeretköre, s abban a mértékben csökkentek a hozzáfűzött reménységek, amilyen mértékben mutatkozni kezdtek végzetes hatásai mind szellemi és erkölcsi, mind pedig gazdasági téren.
Meddő törekvés volna persze, ha már most meg akarnók mérni századunk súlyát. Valamennyien érezzük azonban, hogy gyors és nagyszabású változások közt sodortatunk. Kitűnő történetírónk, Szekfű Gyula figyelmeztet egyik dolgozatában, hogy a korszakok mesgyéjén átlépő nemzedéket nem állítják meg útjelző táblák, tilalmas határpóznák, szigorú útlevélvizsgálatok és testi motozásra vetemedő vámőrök, amikor a múltból a jelenbe lép, amely immár visszavonhatatlanul jövője is lesz neki. Valóban, mi egyének,- parányi, elhanyagolható részei a nagy közösségnek, - nem ütközünk ilyen akadályokba saját kis életünkben, de amint felriadunk a nagy eseményekre s belekavarodunk észrevétlenül is az eszmék viaskodásába, minduntalan érezzük, hogy korszakok határán járunk. Vissza