Előszó
Részlet a könyvből:
Szellőcske tavaszi kalandjai
Kora tavasz volt, február vége. Az erdőben, a bokrok alatt még hófoltok fehérlettek.
Szellőcske végigsuhant a fák között. A száraz ágak...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Szellőcske tavaszi kalandjai
Kora tavasz volt, február vége. Az erdőben, a bokrok alatt még hófoltok fehérlettek.
Szellőcske végigsuhant a fák között. A száraz ágak szomorúan hajlongtak, varjú károgott a vén tölgyfa tetején.
- Sehol egy virág, sehol egy virág! - sóhajtott szellőcske. - Ugyan hol késik a Tavasz?
- Van itt virág! - mosolygott szerényen a fák alatt a mogyoróbokor. - Én ugyan nyitogatom őket, tele minden ágam!
Hosszú, sárgászöld csüngők hintáztak a mogyoróbokron, amint Szellőcske megállt mellette.
- Ezek is virágok? - kérdezte Szellőcske gúnyosan. - Se szinük, se szaguk! Észre sem venném őket, ha meg nem szólalsz!
- Pedig még egyszerűbb virágaim is vannak! - nevetett a mogyoróbokor. - Nézd csak, az ágaimon, a rügyek között nagyobbak, pirosabbak is akadtak. Azok is virágok!
Szellőcske odahajolt a bokor fölé:
- Csakugyan, - mondta. - De milyen sok kövér rügyed van! És milyen finom, piros fonalak állnak ki belőlük! Miért kell neked kétféle virág?
- Ilyen a természetem! - kacagott a mogyoróbokor.
Vissza