Évek I-II.

Előszó

VIRGINIA WOOLF.

Orlando, nagyon előkelő, gazdag és szép ifjú, királynők szerelmese, Erzsébet angol királynő idejében kerül a királyi udvarba, egy nagy szerelmi csalódás éri, visszavonul vidéki várkastélyába, majd Anna királynő követe lesz Konstantinápolyban, ott egyheti bénult alvás után leánnyá változik, Kis-Ázsiába szökik cigányokkal, majd hazatér valamikor a tizennyolcadik században, remeteéletet él kastélyában, Viktória királynő korában férjhez megy, gyermeket szül s 1928-ban Londonban éli egy arisztokrata hölgy életét.
A realista regényen nevelkedett olvasó, ha ezt a túlrövid kivonatot olvassa, nem tudja, mi ez: gyermekmese? olyasvalami, mint a Szamárbőr vagy a Dorian Gray, vagy egyszerűen írói szeszély műve? Ha azonban beleolvassa magát Virginia Woolf Orlandójéba., lassankint érezni kezdi, hogy itt másról van szó. Feltűnik neki, hogy nem érzi az idő múlását az elmondott történetben. A finoman irónikus hang sejteti, hogy ez az időtlenség valami szándékot jelent. Az írónő kiemelte hősét, Orlandót az időből s ezzel korlátlan lehetőséget teremt neki környezet, kor, élmény dolgában, önmagának pedig a fantázia szabad repülése dolgában. Mellőzi a regénynek, mióta irodalmi műfajjá lett, egyik mellőzhetetlennek tartott kellékét, az időt és ezzel új, széleskörű lehetőséget teremt magának és messze eltávolítja a regényt a realizmustól. Nem kell ügyelnie arra, hogy Orlando valóban reálisan ábrázolt ember legyen, elég ha emberi tulajdonságokkal van felruhárva. Lehet emberszabású fantom ,akire amint nem érvényes az idő, egyúttal nem érvényesek a természet törvényei sem. Hogy mégis megmaradjon a mű és az olvasó közötti viszony alapfeltétele, az író szavahihetősége, arra való egyrészt az egyes részletek, a mindenkori környezet s a főszereplővel kapcsolatba jutó személyek realitása, az elbűvölően finom, hajlékony és gazdag stílus szuggesztivitása és az elbeszélés magávalragadó tempója. Vissza