Virrasztók

Fülszöveg

Nagy Miklós tanulmányai, cikkei, bírálatai a magyar XIX. század világába visznek vissza. Tükrökkel borított terem falán a legkülönfélébb vetületben, méretben jelenik meg egyazon alak, egyazon arc, s valami hasonló történik itt Jókaival: megismerhetjük legendás szülővárosához és Petőfihez fűződő emberi, írói kapcsolatait, vonzolmát Bécs színházához s az osztrák szellemi élethez, de olvashatunk több nagyértékű regényéről, pályaszakaszairól, megújulási kísérleteiről a századvégen. Akkor pillanthatjuk meg igazán egy rendkívüli tehetség méreteit, s még inkább eredetiségét, ha szemlét tartunk a kortársak felett: a félig vetélytársnak, félig követőnek számítókkal (Bérczy Károly, Vas Gereben) éppúgy meg kell barátkoznunk, mint az oly sokban eltérő előddel (Jósika Miklós) vagy a messzi jövőbe törő Kemény Zsigmonddal.
Nem idegen a szerzőtől a napjainkban oly divatos verselemzés műfaja sem, ám írókon, műveken túl leköti az irodalomtörténészt maga az irodalomtörténeti folyamat is. E folyamat hol hazai, hol idegen hatásokból, hol puszta és futó utánérzésből, hol mély asszimilációból szövődik. Így tér ki a könyv arra, mit jelentett Goethe két nagy magyar nemzedéknek: a Vörösmarty jegyében létrejött "klasszikus triász"-nak, illetve Arany és Kemény táborának a századközép évtizedeiben.
Kis irodalomtörténész-arcképcsarnok zárja a gyűjteményt. Könyvismertetések, rövid portrék útján Barta János, Komlós Aladár, Sőtér István, Sziklay László előtt tisztelet Nagy Miklós. Életművet értelmezve, monográfiát méltatva az a meggyőződés hatja át, hogy az említettek nem csupán neki, hanem egy egész irodalomértő-irodalomkutató nemzedéknek adtak erkölcsi példát, szakmai módszert, érzelmi és intellektuális ösztönzést. Vissza