Visszatekintés

Fülszöveg

Nem üzleti vállalkozásra, hanem élményeinek, tapasztalatainak és hitvallásának önzetlen, sőt anyagi áldozatok árán történő odaajándékozására vállalkozott az emigrációban élő Say Gyula történész, amikor ezt a könyvet tanúságtétel és tanulságátadás céljából közreadta. Nehéz feladatra vállalkozom, amikor könyvének kiadásában közreműködöm, minthogy nevét hazánkban jóformán senki sem ismeri, hiszen 1944-ben elhagyta országunkat, ő maga nem is író, nem is közéleti személyiség, ám ennek ellenére meg vagyok arról győződve, hogy aki az ő munkáját elolvassa, az élményben és tapasztalatban, s nem utolsó sorban értékrendjében bizonyára nagymértékben gazdagodni fog. Say Gyula életrajzát felesleges volna akár bemutatnom, akár méltatnom, hiszen nagymértékben erről szól az egész könyv. Életreszóló mély benyomást keltettek benne a soproni, kőszegi és marosvásárhelyi katonai iskolákban eltöltött évei, ahova 10 éves korában került, majd a háború utolsó napjaiban tisztté avatták, ám rövidesen ezután már amerikai fogságba került. Táborélményeinek leírása a magyar olvasó előtt kevésbé ismert tanulságos körülményeket és viszontagságokat tár fel, amelyet a túlélés érdekében igen sok polgári menekült, vagy katonai alakulattal nyugatra került hazámfiának végig kellett szenvedi. Miután az egész család együtt volt, tartva a kommunista veszedelemtől, nem tért haza, hanem sokadmagával először Ausztráliába vándorolt. Szülei csak több mint 10 esztendő múltán követhették, akikkel az Egyesült Államokba vándoroltak ki, ahova a fiúk is áttelepültek. Say Gyula a kenyérkereset sok módjával próbálkozott. Sokféle kemény fizikai munkát végezve egyebek mellett kitanulta a festő mesterséget, majd benőtt fejjel egyetemet végzett, történésszé képezte magát. Az ő sorsa is példázza, hogy a nyugatra emigráltak élete a maga nemében vetekedett a hazai honfitársak kemény sorsával, de a kintiek talán eleinte az itthonmaradottaknál is több megaláztatásban részesültek. S ha legtöbben vitték is valamire, annak keserves ára volt. A hetvenes évek óta járt haza. Látogatásai során volt osztálytársait, rokonait és gyermekkori színhelyeit kereste fel kitartó buzgalommal, sőt hajdani hadapródiskolai osztályuk életéről visszaemlékezést is írt. Jelen könyve kiadásával tervei voltak, ám a Sors közbeszólt, amikor 2001-ben őt is elérte a gyógyíthatatlan betegség, visszavonhatatlanul eljegyezte a halál. Pedig már éppen a hazatelepülésen gondolkodott, amikor sorsa beteljesedett. Nem adott számára időt a Végzet, hogy könyvét teljesen befejezze, de nem adta meg neki a Sors azt sem, hogy könyve megjelenését megélje. Gyula bajtársam három évig osztálytársam, a hálóteremben ágyszomszédom és igen jó barátom volt a kőszegi katonaiskolában. Jól tanult és kitűnően sportolt. Jó magyar, segítésre mindenkor kész bajtárs volt, akire mindig számítani lehetett. írásában most védelembe veszi a korabeli katonai nevelési módszereket, amelyeket Ottlik Géza az "Iskola a határon" című művében meglehetősen megtépázott. Ő most mintegy a másik oldalt igyekezett bemutatni. Vissza