Volt egyszer egy csatár

Fülszöveg

Ezt az emlékkönyvet azoknak a sportbarátoknak ajánlom, akik elmúltak hatvanöt évesek és ingyen közlekednek a hazai járműveken. Ők még látták játszani Sanyit. Annak idején ötven filléres vonaljeggyel, hetven filléres átszállóval utaztak az Üllői útra, Kispestre, a Megyeri útra, vagy a Népstadionba, hogy csodát láthassanak. A Magyar Focit! Ma ingyen utaznak, mégis ritkán mennek meccsre. Nem vonzza őket a mostani produkció. A fiatalok sajnálkozva néznek rájuk. Fölényesen beszélnek az egykori fociról, a mi focinkról. Arról a fociról, amelyikben nem pattant el öt méterre a labda, amelyikben folyamatos volt a játék, amelyikben a bekk igyekezett elvenni a csatártól a játékszert, nem ellenfele mezén végzett szakításpróbát. A felugró kapus keze közül elfejelték a labdát úgy, hogy a könyöküket nem fegyverként használták. Arról a fociról, amelyiket közönség előtt játszottak. Tíz-, húsz-, harminc-, ötven-, néha százezer néző előtt.
Kedves és igen tehetséges tanítványom, F. A., aki már magára ölthette a címeres mezt, ajkát biggyesztve azt kérdezte tőlem: ki az a Kocsis Sándor? Ha véletlenül kezébe kerül ez a könyv és méltatja arra, hogy belelapozzon, talán megtudja. A hatvanöt éven felülieknek írtam - írtuk -, nosztalgiázzanak egy kicsit. Igaz, titokban reménykedem, hátha egy-két fiatal lelkében is indukál valami halvány büszkeséget ez a kis dolgozat, hiszen arról is szól, hogy nagyapáik idejében a miénk, magyaroké volt a világ legjobb csapata. Vissza