Vörös rekviem

Fülszöveg

Hernádi avantgardista írói technikája miatt, modellregényei, tézisdrámái, szürrealizmusból, scifiből, nouveau romanból merített eszközei miatt még mindig úgy él a köztudatban, mint valamifajta modern individualizmus képviselője, s az irodalmi közvélemény alig-alig veszi tudomásul, hogy mai prózánkban senki sem kutatja izgatottabban és eltökéltebben az egyén reális cselekvési lehetőségeit a legkülönbözőbb társadalmi mechanizmusokban. Az 1966-ban írt Folyosók-tól az 1972-73-ban bemutatott Falansztar-ig, Antikrisztus-ig egész sora született a progresszív tettet és helytállást igenlő könyveknek, filmnovelláknak, drámáknak, amelyek közé logikusan illeszkedik a Vörös rekviem is, rekviem egy kommunista forradalmárért.
A regény Sallai Imre halálos ítéletének szövegével és indoklásával indul, és a kivégzés lefolyásának tárgyszerű leírásával végződik. E két élesen megvilágított dokumentum fogja közre azt a gondolat- és emlékképsort, amelynek fontosabb motívumait a biográfiai hitelesség jellemzi ugyan, de valójában az írónak, e mártír sors lázas médiumának közvetítésével jött létre. A siralomházban, a halál előtti órákban töredékes emlékek bukkannak fel, néha egész beszélgetések, néha csak homályos, csupán atmoszferikusan érzékelhető foltok az örvénylő tudatban. Ezekkel a felfokozott élet-pillanatokkal állítja szembe Hernádi a rideg gépiességgel lefolytatott "törvényes" politikai gyilkosság abszurditását.
Rekviem a regény, s a rekviemben már bennünk, gyászolókban van jelen az, akiért a mise szól, a mi érzelmeinkben feloldva, és a szertartás egybefogja, megnemesíti, felemeli gyászunkat, tudatosítja veszteségünket, meghosszabbítja az első, legkínzóbb pillanatot, a megdöbbenést. Vissza