Előszó
Vallanak a betűk
Rákosné Ács Klárától kölcsönöztem az Előszó címét: az ő azonos című könyvéhez írt előszavam miatt hiszik időnként rólam egyesek, hogy értek a grafológiához. Valójában engem akkor is és most is az érdekelt ezzel kapcsolatban: hogyan lehetséges, hogy egy viszonylag semleges jelenséghez - az íráselemzéshez - olyan erős érzelemmel és olyan eltérően viszonyulnak az emberek.
A grafológia abból az egyszerű feltevésből indul ki, hogy a kézírás éppoly kifejező mozgás, mint a rajzolás, és hogy e kifejező mozgásban kivetítődik az ember személyisége. Az ún. projektív tesztek mindenfajta viselkedésbeli kifejezésről feltételezik ezt, bár elsősorban az ingerek interpretációját használják fel diagnosztikai célokra. Ezért általában a pszichológiai kézikönyvek elismerik, hogy „kell hogy legyen valami" a kézíráselemzésben, noha gyakran hozzáteszik ehhez, hogy „ez még bizonyításra szorul".
Az idevágó irodalom áttekintése után azt mondhatjuk, hogy a grafológia érvényessége se jobban se rosszabbul nincs bizonyítva, mint a pszichológiai gyakorlatban „bevett" projektív teszteké (pl. a jól ismert Rorschach-féle „tintapaca" teszté). Csak hát a munka világában a projektív tesztekhez is ambivalensen viszonyulnak: bizonyos kultúrák elismerik a használhatóságukat, mások nem. Talán nem véletlen, hogy ugyanazokban az országokban - Franciaország, Svájc, Németország stb. - bevett gyakorlat a grafológia személyügyi alkalmazása, ahol a projektív technikák használata (s a mögöttük álló többnyire pszichoanalitikus szemlélet) viszonylag széleskörűen elterjedt. A két szélsőség: Franciaországban a vállalatok több mint 70 %-a hasznosítja a kézíráselemzést, míg néhány kilométerrel odébb, Angliában mindössze 3%-uk. Magyarország - mint oly sok más esetben is - valahol középütt van. Ha visszagondolunk arra, hogy a 70-es évek végéig a „hivatalos" álláspont még sommásan elítélte a „kézírásból történő személyiségvizsgálatot, s a 80-as években milyen heroikus küzdelmet folytatott néhány elszigetelt „lelkes" hívő azért, hogy a grafológia betehesse a lábát az „elfogadott diszciplínák" közé - a fejlődés lenyűgöző. A grafológia minden bizonnyal jó úton halad afelé, hogy egyre megbízhatóbb és érvényesebb eszközzé váljon.
Az olvasót érdekes élmény várja a könyv áttanulmányozásakor. Könnyen lehet, hogy a hit és kételkedés ellentétei közt fog „hánykolódni" - s én tulajdonképpen arra buzdítom az olvasót, hogy maradjon is meg ebben a kettős állapotban.
Vissza