Pinokkio

Előszó

Részlet a könyvből:
Dzseppetto, az öreg esztergályos mester szorgalmasan dolgozott műhelyében. Egész napon át fúrt-faragott, de még éjjel se hagyta abba a munkát. Egy bábút faragott fából és nem akarta abbahagyni a munkát, amíg el nem készült vele.
A kis falu kicsiny házában egészen egyedül lakott, csak fekete macskája, Figaro és Kleo nevü kedvenc aranyhala éltek vele együtt. Az öregnek azonban sok barátja volt, mindenki ismerte és szerette a jóságos, fehérhajú embert. Dzseppetto egész életén át csak örömet szerzett másoknak.
Legjobban a gyerekek szerették Dzseppettót. Meggyógyította babáikat, tiszta fűrészporral tömte meg behorpadt testüket és kifakult arcukat újra festette. A megrokkant katonababáknak új karokat és lábakat készített és varázslatos erő volt a kezében, mikor egy játékot faragott.
Dzseppetto kicsi otthona egyúttal a műhelye és boltja is volt. Bár szegénynek látszott, ez a helyiség mégis nagyértékű kincsekkel volt teli: csodálatosan szépen faragott botok, órák és zenélő dobozok, melyekre olyan élethű alakok voltak vésve, hogy Dzseppetto néha úgy beszélt hozzájuk, mintha élnének. Aztán milyen gyönyörű játékok, királyfinak való karácsonyi ajándékok.
A kis ház ablakai kivilágítottak az éjszakába. Kinn sötét volt, a csendes kis falu mélyen aludt, csak egy fáradt vándor volt ébren, aki messzi útról érkezett.
Ruhája szürke volt a portól. Elnyűtt cipője szorította a lábát és a háta fájt a batyu súlyától, melyet a hátán cipelt. Az igazat megvallva, ez a batyu nagyon kicsiny volt, de ennek a vándornak a válla se volt nagy. Aprócska volt ez a vándor és Jimmy Cirip volt a neve. Vissza