Hieronymus Bosch 1450 k.-1516

Előszó

Hieronymus Bosch különös, világának tanulmányozására a madridi Pradóban nyílik a legjobb lehetőség. Az egyik felső galérián nem kevesebb, mint három nagy oltára látható, valamint különböző kisebb képek, amelyek részben tőle, részben legalábbis az ő műhelyéből származnak. Drámai kontrasztot alkotnak ezek a képek a többi, ugyanebben a helyiségben kiállított németalföldi festménnyel. Robert Campin képének, a Mária eljegyzésének hűvös megfigyelésről tanúskodó, pontos részletei vagy Rogier van der Weyden Keresztlevételének méltóságteljes visszafogottsága nem mutat közös vonásokat Bosch két triptychonjának, A szénásszekérnek (48. és 49. old.) és A gyönyörök kertjének (54. és 55. old.) ördögöktől nyüzsgő tájaival. A régebbi mesterek művészete a mindennapi tapasztalat prózai, szilárd világában gyökerezik, ám Bosch az álmoknak és a lidércnyomásnak olyan világát tárja elénk, amelynek formái mintha a szemünk előtt villannának föl és változnának át.
Bosch képei mindig is megigézték nézőiket, ám a korábbi évszázadokban úgy gondolták, hogy diabolikus jelenetei éppen mint az itáliai reneszánsz ornamentikájában a „grotteschi", pusztán arra szolgálnak, hogy megborzongassák és elszórakoztassák a szemlélőt. Igaz ugyan, hogy II. Fülöp Boschnak a munkáit épületes voltuk, nem pedig szórakoztató jellegük miatt gyűjtötte, de a spanyol uralkodó kisebbségben volt ezzel a nézetével. Mint Felipe de Guevara írja Bosch művészetének legkorábbi, 1560 körül fogalmazott méltatásában, a legtöbb ember ezt a festőt pusztán „szörnyetegek és chimérák kieszelőjének" tekintette. Mintegy fél évszázaddal később Karel van Mander holland művészettörténész Bosch festményeit úgy írta le, hogy azok „csodálatraméltó és különös..., gyakran inkább iszonytató, semmint kellemes képzeteket kínálnak látványként".
Évszázadunkban azután a tudósok megértették, hogy Bosch művészetének mélyebb jelentése van; több kísérlet is történt eredetének és céljának föltárására. Néhány szerző Boschban afféle 15. századi szürrealistát látott, aki nyugtalanító formáit a tudattalanból merítette. Nevét gyakran emlegették együtt Salvador Daliéval. Mások a középkor ezoterikus praktikáinak visszfényét pillantották meg művészetében, és az alkímiával, asztrológiával és a boszorkánysággal hozták kapcsolatba. Ám a legtúlzóbb értelmezési kísérletek talán azok voltak, amelyek Boscht a különböző eretnekmozgalmakhoz próbálták közelíteni. Jó példa erre Wilhelm Fraenger tétele. Fraenger elmélete azért érdemel különös figyelmet, mert széles körben elterjedt, és jól illusztrálja azt a sok problémát, amellyel e művészet értelmezése során találkozunk. Vissza