Kard és kasza - Szemtanúság

Fülszöveg

„Csak annyit tudtak, hogy Kolozsvárról jön majd a grófi pár. De hogy melyik úton: Szamosújvár felől, vagy Mócs felöl, azt nem tudta senki. Azt sem tudták elképzelni a derék falubeliek, hogy miképpen néz ki az a motorkocsi, amivel jönni fognak, mert olyasminek még a színét se látták soha."
„Szelíd hajlású kis dombocska volt, magos szárú, zöld törökbúza borította.
Fent, a törökbúzatábla sarkán az öregúr megállt. Alacsony gerincen voltak, melynek túlsó oldala meredeken ereszkedett alá a tóhoz. Szemközt, a bozsori gerincen akkor bukott alá a nap, vörösre gyújtva a borzas akácsort."
„A kis református templomocska mellett némán gunnyasztott feketére vénült zsindelyteteje alatt a papi lak. Ember nem mozdult, csak a szomszéd kutyája ugatott éles, ideges vakkantásokkal a kerítésen túl. A három gépkocsi megállt lent a falu utcáján. Elsőnek a két papkisasszony ugrott le a kocsiból, s beszaladva a nyitott deszkakapun, szinte röpültek föl a meredek gyalogúton a dombon álló kis ház tornáca... Tovább

Fülszöveg

„Csak annyit tudtak, hogy Kolozsvárról jön majd a grófi pár. De hogy melyik úton: Szamosújvár felől, vagy Mócs felöl, azt nem tudta senki. Azt sem tudták elképzelni a derék falubeliek, hogy miképpen néz ki az a motorkocsi, amivel jönni fognak, mert olyasminek még a színét se látták soha."
„Szelíd hajlású kis dombocska volt, magos szárú, zöld törökbúza borította.
Fent, a törökbúzatábla sarkán az öregúr megállt. Alacsony gerincen voltak, melynek túlsó oldala meredeken ereszkedett alá a tóhoz. Szemközt, a bozsori gerincen akkor bukott alá a nap, vörösre gyújtva a borzas akácsort."
„A kis református templomocska mellett némán gunnyasztott feketére vénült zsindelyteteje alatt a papi lak. Ember nem mozdult, csak a szomszéd kutyája ugatott éles, ideges vakkantásokkal a kerítésen túl. A három gépkocsi megállt lent a falu utcáján. Elsőnek a két papkisasszony ugrott le a kocsiból, s beszaladva a nyitott deszkakapun, szinte röpültek föl a meredek gyalogúton a dombon álló kis ház tornáca felé."
,A vak ember leült az út szélére. Aztán csak ült ott sokáig, magába görbedve, s figyelte a tó csöndjét. Távoli beszéd tépett foszlányait, melyek mintha messzi idegen csillagzatról szűrődtek volna alá, s értelem nélkül vesztek el a hallgatag dombok között. Távoli kacagás, melynek nyers, fiatal csengése szinte sajgó sebeket horzsolt a völgyre nehezedő emlékek kopaszra vénült, simára koptatott hátán." Vissza