17. Esztergomi Fotográfiai Biennálé

Előszó

Az elején általában mindig beválik egy idézet. Ezúttal legyen a megidézett-hivatkozott Calin Dan, akiről és akinek kiragadott szövegéről - nem lévén fotográfiai szakíró/teoretikus - nem tudhatom, hogy szerepel-e, vagy, hogy hol szerepel az idézettségi sorrendben a szövege. A szöveg pedig legyen ez: „A fotográfia nem más, mint osztályozotton információtömeg, mely - akárcsak az élet - a megfelelő szoftverre és operátorra vár."
Tulajdonképpen szimpatikus, az ún. művészetet az ún. élettel finoman összevető tétel. A két szféra közötti közös nevező a szoftver és az operátor, illetve az ezekre való várás. Ezúttal azonban megérkeztek: mint homo ludens-program (szoftver) és mint fotográfusok (operátorok). (Talán itt be is fejezhetnénk ezt az eszmefuttatást: az osztályozatlan információtömeg - akárcsak az élet - mintegy varázsütésre látszólag világos és logikus rendszerré alakult. Boldog beteljesülés.)
A dolog azonban ennél kissé bonyolultabb: a homo fabertől, a szerszámkészítő embertől csak egy lépés - vagy annyi sem - az a homo ludens, a játékos ember, aki nem a világos rend és rendszer híve, hanem ellenkezőleg: a talányoké és a kiismerhetetlenségek.
Ehhez is van egy jó idézetünk: Sturcz művészettörténész úr egyik nagy ívű tanulmányában épp most hivatkozott Bagyinszki Ágoston ferences szerzetesre, aki a játék teológiai értelméről írt könyvében a következőket fogalmazta meg: „Végső soron (mindig valami súlyos dologról van szó, ha ezzel a kifejezéssel kezdik a mondatot - W.T.) arra teszünk kísérletet, hogy a játék-szimbolika lehetőségeit kiaknázva »megszelídítsük« a profán és a szent világa között elmélyült újkori szakadék kérlelhetetlennek látszó távolságait. Vissza