A múlt születése

Előszó

Németh Géza festőművész új, 2005-ös képsorozata kapcsolódik a megelőző alkotószakaszok törekvéseihez és el is szakad azoktól. A lassan négy évtizedes munkásságra visszapillantva regisztrálhatók a látomásos szürrealizmussal, a ridegen tárgyilagos fotónaturalizmussal és hiperrealizmussal, az érzelmek mélységéből feltörő kivetítéssel erőteljesen borzolt-torzított expresszionizmussal és a groteszk-ironikus szemlélet idézőjelei közé szorított posztmodern megjelenítéssel jellemezhető korszakok és műcsoportok, amelyeknek alkotásai hol a hagyományos festői kifejezésformák és technikák követésével, hol azok megváltoztatásával, új anyagok és metódusok alkalmazásával rögzültek. Napjaink alkotásaira is érvényesíthető, s tartalmi és formai vonatkozásokban is igaz Takács Ferenc tizenhét évvel ezelőtt megfogalmazott azon megállapítása, amelyet az alkotói szemlélet változásainak indítékait kutatva jegyzett fel: "Németh Géza képei tartalmasan 'haboznak' az ábrázolás és a kifejezés, a köznapilag látott odakinti világ felismerhető reprodukciója és a meghatározatlan belső látomás projekciója között..." Az új műveket vizsgálva leszögezhető, hogy a képsík változatlan maradt, a formátum is alig változott - a korábban uralkodó négyzet hosszúkás, fekvő téglalap-alakzattá alakult -, és a korábbi festői tanulságok szintetizálásával mind a képfelületen, mind a képfelület alatt ismét lényeges dolgok, fontos elmozdulások történtek. Vissza