Ágak gyökér nélkül

Előszó

E szomorú sorokat három és fél évtized távlatából próbálom könyvvé formálni, korábbi feljegyzéseim alapján. Valahányszor tollat ragadtam, hogy beszámolómat - amelynek minden szava színigaz - papírra vessem, a toll kihullott kezemből: visszarettentettek az átélt borzalmak. De bensőmben nyugalmat nem találva izzott, égett a ki nem mondott vallomás, mintha a gázkemencék lángjaiból feltörő kiáltások zaklattak volna, hogy feltárjam a történteket az utókor számára, mely oly rövid idő múltán már semmit nem ért, semmit nem hisz mindent eltemet. Más ez, mint amikor hivatásos író regényt ír, amely ha merít is az életből - cselekménye lehet részben, vagy akár teljes egészében az alkotó fantázia szüleménye. Tanúságtétel ez, amely nem tűri el, hogy valótlanságokkal megszentségtelenítsem. A történet - egy a hatmillió közül - családomról szól és azokról, akik a múltban szorosan hozzátartoztak napi életünkhöz. Személyes, fájdalmas vallomás, amit dokumentumként ajánlok a Jád Vásém-nek, drága szüleim, hét testvérem, számos hozzátartozóm és ama 19 zsidó család emlékére, akikkel együtt éltünk abban az istenhátamögötti poros falucskában megelégedett, szürke, hétköznapi életünket. És nem utolsósorban unokatestvérem, Dov Grüner emlékére, akit az angolok, Izráel függetlenségéért vivott harca idején az akkóri várbörtönben kötél általi halálra itétek és kivégeztek.
Hogy némi fogalmat adjak arról a kicsike kis falucskáról: 360 km.-nyire volt Budapesttől, a fővárostól, Szabolcs megyéhez tartozott, Kék község a neve. Híres volt jó káposztátermő földjéről. Vissza