Előszó
Részlet a kötetből:
HARMINCADIK ÉVFOLYAM
Folyóiratunk, a Nyugat, ezzel a mostani számunkkal harmincadik évfolyamába lép.
A jubiláris évet a Nyugat külön emlékkönyvével fogjuk megünnepelni. Most csak egy pillanatra állunk meg, hogy visszanézzünk arra a hosszú időre, amekkorát a magyar irodalomtörténet folyamán eddig még alig ért meg magyar irodalmi és kritikai folyóirat.
1908 január 1-én indították meg a Nyugatot Ignotus főszerkesztő, Fenyő Miksa és Osvát Ernő szerkesztők. Első számának közleményeit csupa pályakezdő fiatalemberek írták. Aki még él közülük, ma már mind túlhaladta ötvenedik életévét. Ez a kis csapat számról számra gyarapodott, gyors ütemben csatlakoztak hozzá más fiatalok, néhányan, akik a sajtóban már elhelyezkedést találtak, a legtöbben, akik itt kaptak először szólásjogot.
A fiatalságnak ez a felsorakozása bizonyította, hogy az új folyóiratra szükség volt. Az irodalom kapuja előtt hosszú sora állt a tehetséges fiataloknak, akik úgy érezték, ki kell mondaniok valamit, irodalmi formában, s a meglevő orgánumokban erre nem találtak módot. A magyar életben akkor, a század első évtizedében új izgalmak támadtak, új eszmék erjedtek, új társadalmi erők törekedtek a felszínre. Ezt az izgalmat érezte a fiatalság érzékeny és tehetséges része s kereste kifejezésének alkalmait. Úgy érezte, átalakulás készül ebben a hazában s az irodalomnak nem szabad a merő szórakoztatás magatartásában maradni, részt kell vennie abban, ami készül, be kell lépnie az életalakító tényezők közé, olyan hivatást kell teljesítenie, amilyet a nagy nemzeti megújulás idején, a XIX. század első felében vállalt és teljesített.
A feladatnak ilyenértelmű kitűzése és vállalása nem volt kezdettől fogva programmszerűen tudatos. A Nyugat köré sorakozott fiatalok nem akartak sem mást, sem többet, mint a mindenkori fiatalság: szólás jogot kapni, nyilvánosságot, mely előtt kitárhassák magukat, érvényesíteni a fiatalságukkal járó különbözőségeket, kiszabadulni azokból a megkötöttségekből, melyeket a sajtónak a tömegek kedvezésére pályázó szelleme kényszerített az íróra. Akik akkor az irodalmi élet hatalmi eszközeit a kezükben tartották, nem voltak fogékonyak az új hangok és új mondanivalók iránt, a meglevő hírlapok Prokrustes-ágyai voltak az írónak, alkalmazkodásokat követeltek, melyeket a fiatalság önérzete és függetlenségre törekvő szelleme nem bírt elviselni.
Vissza 
