William Shakespeare Szonettjei

Szerző

William Shakespeare

Fordító

Szabó Lőrinc

'William Shakespeare: William Shakespeare Szonettjei ' összes példány

Kiadó:	Franklin-Társulat
Kiadás helye:	Budapest
Kiadás éve:
Kötés típusa:	Félvászon
Oldalszám:	339 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv:	Magyar Angol
Méret:	19 cm x 12 cm
ISBN:
Megjegyzés:	Franklin-Társulat nyomdája nyomása.

Értesítőt kérek a kiadóról

A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról

Előszó

<<E kulcs nyitotta meg Shakespeare szívét>>, - írta Wordsworth a szonett védelmében, enyhülere kérvén a Kritikust, aki sokszor - s nemcsak Angliában - homlokát ráncolva tekint erre a tizennégysoros... Tovább

Tartalom

A Szonettek kezősorai
Agyam rejti ajándékod, a naplót
A gyönyörűt szaporítani vágyunk
Ah, mért most él ő, e ragályban, itt
Ah! mily ocsú, amit muzsám elér
Ahogy rokkant apának öröm ifjú
Ahogy romlasz, úgy nőssz a tieid
A jövő ellen, ha jön oly jövő
Akár én írom fejfádat, akár
Aludt a szerelem kis istene
A szellemet mocsokká tékozolni
A tükör int: szépséged színe vesz
Az lesz majd szerelmem, mai ma én
Azon, mit rajtad földi szem elér
Az órák, melyek halkan alakítják
Az önzés bűne szállta meg szemem
Az ő vitorla-röptű dala tette
Azt mondod, kegyetlen, hogy nem szeretlek?
Az vagy nekem, mi a testnek a kenyér
Ámor-mintázta ajka azt
Bár magadé volnál! de az, szerelmem
Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
Bizony jobb, ha sorsunk most elszakad
Bünét tudni gyermek a szerelem
Bűnöm: szerelmem; s hogy szülölsz: erényed
Csak ne kérkedj, Idő, hogy más leszek
De csak tedd, ami kínok kínja, hagyj itt
De komor tél volt tőled távol élnem
De légy nyugodt: ha az a zord parancs
De mért nem várja különb fegyvered
De nehezen haladok utamon
Dicső hajnalok csókor úr-szemét
Elhagytalak, s szemem lelekembe néz
Ennek gőgje a rang, annak az ész
Esküszöm, nem a szememmel szeretlek
Ez szól: Kár, hogy ifjú s könnyelmü vagy
Ég veled, te, túl-drága, hogy enyém légy
Én nem olyan vagyok, mint az a Múzsa
Falánk Idő, nyűdd az oroszlán körmét
Fáradt vagyok, ringass el, óh, Halál
Fitogtasson, kit csillaga kegyel
Frigy köti a szememet-szívemet
Gyilkos csatát vív szemem és szivem
Gyűlölj, ha akarsz, ha valaha, most
Ha a merengés édes ünnepén
Ha bronz, kő s a föld s a nagy tengerek
Ha esküszik a nő, hogy hű s igaz
Ha homlokod negyven tél ostroma
Ha kedved jön lenézni, s megvetés
Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Ha nézem a mult krónikáiban
Ha nincsen új s mind volt már, ami van
Ha sok-sok Villid, vágy, álom, szeszély
Ha szerelmem érdek gyermeke volna
Ha túléled ama boldog napot
Ha, vesztve nép és Szerencse kegyét
Hazugság, amit tollam egykor írt
Hányszor, zeném, ha zenét játszol a
Hogy a viág ne kérdje süntelen
Hogy fogyhatna ki múzsám tárgya, míg
Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj
Hogy hirdessem illendőn érdemed
Hogy lankaszt tudni, ha rólad irok
Hogy legyek hát megint derűs kedély
Hogy lesz egykor versemnek hitele
Hogy ócsárolnak, ne bántson soha
Hogy ő tied, nemcsak azt fájlalom
Hogy vagy, Múzsám, hogy alod oly soká
Így arca tűnt napok rajza, mikor
Így mentheti szívem rossz lovamat
Így szidtam a túlbuzgó ibolyát
Jaj a szívnek, mely miatt oly sebet
Jobb rossznak lenni, mint rossz-hírünek
Kecses bűneid, mikre a szabadság
Kedves fiú, ma a te birtokod
Két szerelmem van, az gyötör s vigasztal
Két társuk, tisztító tűz s lenge lég
Kimerült utas, esem édes ágyba
Ki nem árt, bár van benne rá erő
Ki Zene vagy, mért bús a zene néked?
Könnytől félted tán egy özvegy szemét
Lánynak festette maga a Teremtés
Látván, az Idő, mord kéz, hogy töröl
Lázragyúlt szívem folyton arra vágyik
Lecsikva lát legjobban a szemem
Lelkem, hogy te vagy koronája, tán
Márvány s királyi arany oszlopok
Ments isten, ki raboddá tett, hogy én
Mért biztattál, hogy szép lesz, derü, fény
Mig más, hogy segítsd, nem fordult feléd
Mily anyag formált, hogy oly árnytömeg
Mily erő adja iszonyú erőd
Mily édes báj a szégyen, hogy tiéd
Mily gonddal zártam, útra kelve, hű
Mily szemet rakott fejembe szerelmem
Mint a kavicsos strand felé a hullám
Mint ha étvágyát fokozni keres
Mint tökéletlen színész a színen
Mit érne baldachint tárnom föléd
Mondd, hogy azért hagytál el, mert hibáztam
Mondja: társad, másod a nyári nap?
Mondjon legtöbbet, ki mond többet annál
Most hát bevallottam, hogy ő tied
Múzsám némúltan vonúl vissza, míg
Múzsámúl annyit invokáltalak
Ne hagyd hát, hogy törölje nyarad a
Nem felejtem a csillagok titkait
Nem igaz: hű lelkek násza nem ismer
Ne mondd, hogy szerelmem bálványozás
Nem öregedsz szememben, szép barátom
Ne volna testem nehéz hús, de szellem
Nézd, életem az az évszak, amelyben
Nézd, mikor emeli égő fejét
Nézz tükrödbe, s mondd az arcnak, melyet látsz
Ni, hogy kergeti tollas zsokavényét
Okosan légy kegyetlen, s túl-goromba
Oly zsarnok vagy, így is, mint akiket
Óh, jaj, igaz: sokfele hóboroltam
Óh, mennyire megszépíti az szépet
Óh, ne kívánd, hogy védjem is a rosszat
Óh, ne mondd szívem hamisnak, barátom
Óh, pörlekedj a Szerencsével értem
Örülök, hogy bántották valaha
Rabod lévén, más dolgom mi legyen
Renyhe Múzsa, hogy pótlod a mulasztást
Sár s bűn központja, lelkem, te szegény
Se saját rémem, sem a nagy világ
Sohase láttam, hogy festékre van
Számolva az óramondó időt
Szemeid szerete, s ők, szánakozva
Szemem a festőt játszotta, s szivem
Szerelmed és szánalmad leveszi
Szerelmem, bár gengűlt látszatra, nőtt
Szerelmem lordja, kihez érdemed
Szégyen! Mondd, hogy nincs nő, akit szeretnél
Szirén-könnyek mily italait ittam
Szívekbe gyűlt, kincstárba, mind a szív
Távol telt tőled tavaszom, midőn
Te akarod, hogy képed nyitva tartsa
Te vak bolond, szerelem, mit csinálsz
Tékozló báj, mért pazarlod saját
Tudod, mint hitszegő szerettelek
Tükröm hiába mondja, hogy öregszem
Tüzét letéve aludt Kupidó
Úgy fogok élni, hűnek tartva téged
Úgy vagyok, mint a gazdag, aki, bár
Úgy van, nem vagy Múzsám arája: olvasd
Új dísztől dalom mért oly tar? Dicső
Újítsd erődet, édes szerelem
Úrnőm szeme nem nap, sehogyse; rőt
Valaha nem tetszett a fekete
Van új az agyban, amit tobb leírhat
Vádolj azzal, hogy fukaron fizettem
Vedd kedvesim, kedves, vedd, igen, mind
Villik razanak közül, száz lidérc