Wrobel Péter

Előszó

Részlet a könyvből:
"Két egymásra játszó komplementer folyamat tanúi lehetünk, mikor a metafizikai hagyomány destrukciója és újraépítése kerül világértelmezésünk középpontjába. Ez a dinamikus változást implikáló jellemzés nemcsak korszituációnk egészére vonatkoztatottan lehet releváns, valóságos és virtuális ontológiai különbségtételére apellálva, a határszituáció jellegzetességét kiemelve; de a megjelenő műalkotás reflexiós rendszerére is jelentékeny befolyást gyakorolhat az értelmezések kapcsán. Ezt a kiindulópontot kívánjuk érvényesíteni Wrobel Péter munkáinak áttekintésekor is, azzal a nem elhanyagolható érzéki többlettél felruházva (amit maguk az alkotások sugároznak), hogy a nyomok fölrajzolása, eltűnése és a folyamatot reprezentáló poétikai aktivitás kitüntetett szerephez juttatja azt a kultúrkritikai megjelenítést, amit csak a művészet tud érvényesíteni.
Majdhogynem magától értetődő természetességgel kínálják Wrobel képei az előzőekben jelzett értelmező logikát. Nyomokat (Spuren), események lenyomatait szemlélhetjük a különböző finom-fakturájú elektrográfiákon. A megtörtént, az időben mögöttünk lévő, így tulajdonképpen előttünk állóként, s mindenkori jövőbeliként jelenik meg: szemlélésre, értelmezése várva. Ezzel a mozzanattal mindenkori végességünk kerül centrális pozícióba: onnan, a vég-pont felől érthetjük meg cselekedeteinket, s képezhetjük különböző szimbolikus struktúráinkat.
A következő stációt jelzik a Kapuk sorozat munkái, mert itt már nem csak az organikus-absztrakt jelhagyás, de az új képi-nyelvi mező felépítése is alapfeladatként jelenik meg. Ennek egyik kitüntetett darabja a Leonardo tanulmány, ahol a német nyelvű szöveg-szövet az eredendő felé való elmozdulást, a merőben és radikálisan más perspektívába helyeződő gondolkodói aktivitást reprezentálja. Azok az alapszavak (Himmel, Angst, Körper,...) és a hozzájuk kapcsolódó, a kontextus más és más helyén felbukkanó különböző diszpozíciókat és cselekvéseket implikáló/meghatározó szavak, szókapcsolatok (jeden Tag, wirklich, zwischen, plötzlich...) együttesen érzékeltetik annak a bizonyos mindig változó égbolt alatti szorongó testnek (ember) a mindennapi valóságát, közöttiségét és az egy csapásra bekövetkező bizonyos, ám mégis bizonytalan temporalitásban létrejövő végességét.
Ezt a tulajdonképpeni folyamatot dokumentálja az Úszóverseny sorozat is. Az egyedivé és megőrzötté tett élmény most ismét nem a képi-nyelvi kontextus közegében jelenik meg, hanem újból az absztrakt-organikus szintet hívja elő. S ez a mozzanat visszautat a kezdőakkordra, a Nyomokban közzétett igényre: úgy láttatni a világot, hogy az immáron ne csak eredendőségében hívja elő az igazságot, hanem a megismételhetetlen varázsát a személyes jelenvalóléthez kötötten fogja át." Vissza