XV. Szegedi Nyári Tárlat

Előszó

Ritka alkalom együtt látni képzőművészetünk különböző korosztályainak munkáit, s manapság az is öröm, ha az ország más-más vidékein élő művészek vállalják a közös bemutatkozást. Erre a felmérésre minden esztendőben a Szegedi Nyári Tárlaton nyílik alkalom. Ez a tárlat érzékenyen jelzi a magyar művészet és a művészeti közélet állapotát, eredményeit és allergikus pontjait. A meghívottak listája nem szab határt az országos jelentkezésnek, s a Tizenötödik sem jelent fanfárhangokkal kísért ünnepséget, inkább a helyzetfelmérés lehetőségeit ígéri.
Éppen ebben a szerényen vállalt funkciójában rejtőznek erényei is. Nem törekszik keresztmetszetre, de a fejlődés valamennyi lényeges vonását megmutatja.
Kezdjük ezúttal a művészet társadalmi szerepével, a bemutatkozás vágyával, annak a tevékenységnek felemlegetésével, amelyet vidéki nagyvárosaink folytatnak, a kultúra erkölcsi és anyagi megbecsülésével. Tizenöt esztendő alatt a Szegedi Nyári Tárlatok kiállítóinak névsora sokszor változott. Vannak hűségesek, akik évről évre visszatérnek és vannak újak, akik első kísérleteiket teszik próbára itt. De amilyen ütemben sokasodtak és emelkedtek a váras által alapított díjak, olyan mértékben alakult át a nyári tárlat országos munkakiállítássá, kevesebb meghökkentéssel, de több valós értékkel. Előbb a fiatalok vették át a vezetést, majd létrejött az egyensúly a heves bemutatkozási láz és az országos kép felvázolása között. Művészetünk kísérleti szakaszának elevensége, a kutató szenvedély, de a példaképek követése is kiviláglik a művekből, s közös mezőny a valódi találmányt és az átvett, felfrissített formát is egyértelműbben megmutatja. Vissza