XXIV. Miskolci Grafikai Triennálé

Előszó

A már régen ízlelgetett, vitákat generáló lehetőség, hogy a miskolci biennálé is háromévenként, triennálé formájában kerüljön megrendezésre, mára valósággá szelídült. A tények, hogy megcsappant és bizonytalanná vált a szakmai szervezetek támogatottsága, hogy a grafikai műhelyek működése is labilis lett, hogy az egy évben, egymás sarkában megrendezett Biennálék (sokszorosított grafika, akvarell, rajz, színes nyomat) már nem csak a kihívás és inspiráció erejével hatottak, hanem terhet is jelentettek a zömében mindhárom helyre beadó alkotóknak, elég indokot szolgáltattak a bölcs döntéshez. Az a kérdés, hogy már a mostaninak is ez legyen a neve, vagy csak majd 2011-ben nevezzük így, amikor a huszonötödik kerül megrendezésre és pontosan ötven éves lesz a magyar grafika e jeles intézménye, már kevésbé sorolódott a fontos dolgok közé. A szakmai szervezetek által is megerősített balsejtelem, hogy ebben a nehéz anyagi és kiszolgáltatott helyzetben az alkotók gyérebb jelentkezése várható, nem igazolódott, sőt az eddigieket is felülmúlta a pályázó művészek és művek száma. Hitünket erősítve, ez újra életre keltette bennünk azt az érzést, amire a grafika vonatkozásában, mind az alkotói és mind a befogadói oldal az elmúlt évtizedekben többször felfigyelt, hogy ez a rajzolás ősi misztikumára épülő műfaj, minden új technikai kihívás szirén hangját követő metamorfózisai ellenére mégiscsak a ráció és a lélek belső vívódásairól a legmélyebben és enigmatikusságával a legmeggyőzőbben tud hatni, és akar szólni hozzánk. Szólni korunkról, kultúránkról, gondolkodásunkról, örömeinkről, lelki és szellemi betegségeinkről vívódásainkról, amelyeket egyenként, saját magunk által teremtett mítoszainkban vagyunk kénytelenek sokszor megélnünk, átélnünk. Rádöbbenteni, hogy soha nem volt még ilyen intenzív és jogos a tudat, hogy minden előbbinél nagyobb változásban veszünk részt. Felerősíteni bennünk azt az élményt, amiről ősi mítoszok beszélnek: élve belépünk egy világba, ahová csak úgy juthatunk be, ha magunk számára meghalunk. Vissza