Bányai Erzsébet és Máthé János, Balatonfüred város díszpolgárai

Előszó

Már súlyos betegen, 92 évesen ült kedvenc foteljében Erzsi néni, teljes nevén Bányai Erzsébet festőművész, amikor az egyik látogatásom során megfogta a kezem, és határozottan azt mondta:
- Tudja Béla, én még nem mehetek el, mert annyi dolgom, annyi megfesteni valóm van ezen a világon.
A vaskos dossziékat, amelyekben a gazdag életút dokumentumait gyűjtötte össze, és büszkén mutatta minden alkalommal, még nem akarta lezárni. Tele volt energiával, törött csonttal a kórházi ágyon is. Mielőbb újra festeni akart, már csak emlékezetből talán, virtuálisan: Balaton-partot, olasz városokat, jellegzetes fejeket, szép virág és gyümölcs csendéleteket. Mindketten több szállal kötődtek a megyei könyvtárhoz. Örültek a rekonstrukció utáni új épület elkészültekor. Az avató ünnepségen Erzsi néni a kulturális miniszternek is elmondta hátra levő feladatait, közösen szerepeltek a Bakony-Balatoni kalendárium köteteiben, kiállításokat rendeztünk a könyvtárban és tárlatokat nyitottam meg a megyében, de azon kívül is. Az utolsón, Balatonfüreden, már nem tudott a művésznő részt venni, az életmű gazdag választékában nélküle gyönyörködtünk.
És bekövetkezett a szomorú, de elkerülhetetlen pillanat, a Vasút utca egyben a műterem-lakás ajtaján durva vasrács állta utamat visszavonhatatlanul, örökre.
Elment Erzsi néni, János bácsi...
Velük együtt merült el tehetség, tisztesség, hit, szeretet, élni- és tenni akarás.
Reggelente a fürdőszobába menet első pillantásom két öltöző-vetkőző női alakra esik. A pasztell színek, finom mozdulatok Bányai Erzsébetet hívják nap mint nap újra életre.
Ő és Máthé János örökre velünk marad. Vissza