Kisértetek

Előszó

Részlet a könyvből:
Az este - mint mondani szokták - szépnek igérkezett. Az emberek legtöbbje gyalog indult haza. De sokan tódultak otthonaikból is gyalogszerrel az utcára, melyen még föl sem száradt a sár. Hol hetykén, hol csoszogva koppant cipőjük az utca kövén, vagy az aszfalton. És az utca, suhanó kisértetek rajával, melyeknek körvonala emberekéhez voltak hasonlatosak, türelmesen visszhangoztatta a zajok tömegét. A messziségből össze-vissza kalimpáló zongorahangok zúgtak, emeletek ablakaiból vakító fények áradtak a függönyökön át. Maguk az ablakok, jó magasan a járda fölött, úgy néztek ki, mint óriási, levegőben lógó lámpások. Némelyek félig nyitva voltak, másokon az ablakráma kisérteties keresztje rajzolódott. Ezeknek a kereszteknek hosszú sora, melyek mögül tánczene kavargatta a levegőt, különös látványt nyújtott, amely agyáig hatolt az embernek. Ez a békés, vonzó jelkép, mely egy mozdulatlanul szorosra összecsukott szárnyú, hallgatag, fekete arkangyalra emlékeztetett, meghatározhatatlan valamivé lett itt, fájdalmasan haszontalan gúny prédájává. Arkangyalok serege őrködött röfögő, láthatatlan sertések vacka fölött, amelyek erőteljes, győzedelmes életjeleket adtak magukról. Az arkangyalok leláncolt keresztjei komor dermedtségre kárhoztatva nyúltak a magasba. Összecsukott szárnyaik egymásbafonódtak és fél-férfitestük egyenes vonalain futottak le az ablakpárkányokig. És így őrizték a röfögést, amely örökkön kínzó, ostorcsapásos hátterük maradt. Vissza