Záróvizsga

Előszó

Szabó Magda immár kétség nélkül a legnagyobb magyar írónő. Erre a rangra predestinálja őt nemcsak kivételes írói képessége és hatalmas műveltsége, hanem az a társadalmi közeg és történelmi múlt is, amelyből előlépett: a magyar kálvinizmus világa. Szerencsésebb is minden társánál, aki csak Árva Bethlen Kata óta tollat fogott a magyar irodalomban, mert két világháború tanulságaival tarsolyában, sok döbbenetet maga is átélve és túlélve, megérhette a nyugodt alkotás és megbecsülés évtizedeit is. Művei mind mennyiségben, mind minőségben túlszárnyalják elődeiét. Könyveit sok nyelvre lefordították. A „Holtig haza Debrecen"-bői elindulva olyan egyetemesen magyar és egyetemesen emberi mondanivalója van, amit a huszadik század embere mindenütt, de legalább a vén Európában szívesen fogad mint saját kérdéseire adott választ.
Mintha a régi nagy magyar asszonyok, egy Lorántffy Zsuzsanna és egy Zrínyi Ilona keménysége és bája lenne összegyúrva Szabó Magda öntudatában és varázslatos egyéniségében, aki azonban minden névtelen szenvedő és hős asszony öntudatát hordja magában, harcolva sok évezredes igazságtalanságok ellen és sok évezredes igazságok megvalósulásáért. Olyan nő, aki emberségében sokszor fölébe nő férfi kortársainak és pályatársainak. Ahogyan Illyés Gyula nevezte, a „kis ázsiai", keleti arcvonású nő olyan mint a vulkán, amely szüntelen szórja magából a lávát. A szenvedély lávafolyama azonban betűkké válva csupa drágakő és színarany lesz. Regényei, esszéi, drámái a magyar irodalom páratlan értékű ékköveivé váltak. Vissza