Zárt tömbök nyíltsága

Előszó

"Maga egy ilyen műkedvelő?" - kérdezte a kábeltévé kábelét szerelő ember néhány hete a ház és kinézetem okán. Hát igen - a művészettörténész szakma még megfoghatatlan (és egyre megfoghatatlanabb) korunkban. Majd az interneten megnézzük, mit is jelent ez a foglalkozás. Meg, hogy mi a művészet - szépen meg lesz fogalmazva a szobrászat lényege is. Meg hogy mi a különbség a művészet és a művészettörténet között.
Jómagam az alkotóművészet légkörében nőttem fel (Keszler Johanna festőművésznő életműve is körülvett.) és a túlpartra kerültem. A túlpartról kéne most rátekintenem arra, ami az életem része, azaz apám, Hadik Gyula művészetére. A gyerek-művészettörténész kéne, hogy elmélkedjen az apa-művész munkásságáról. Vannak némi fogódzóim, de ilyen kiadvány-előszó esetén úgy érzem, hogy inkább a személyesség lenne a célravezető, az elemzést a nagyobb távolságtartást képviselő kollégáimra hagynám. Oly távol - oly közel vagyok ehhez az életűhöz (elsősorban építészettörténettel foglalkozom) hogy inkább - az érintettség okán is - az értékelést másokra hagyom. Ugyanakkor mozaikszerűen és személyesen emlékeznék régiekről. Apám anekdótikus típus, folytatva Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula és más elvetemült magyar írók hagyományát, amit én is örököltem. Ezért Temesi Ferenc nyomdokain személyes emlékeim néhány darabját címszavakban adom közre. Vissza