Zászlónk 1916. szeptember-1917. június

Előszó

Fiúk! Kedves Barátim!

Az ember a teremtés koronája, de a természet gyermeke. Egekbe tör, de a földből nő ki. Azért fontos a fejlődésére az, hogy minő zónák alatt él. A zóna alatt nemcsak a földrajzi és fizikai éghajlatot, hanem a szellemi légkört is értem. Három esztendő óta ez a szellemi légkör borús, viharos és nyomasztó és máris látjuk, hogy lelkünk fejlődésében zavarokat okozott. Sokaknak elferdült a belső világa. Általában hajlamosak lettünk a pesszimizmusra. A pesszimizmus pedig olyan a lelken, mint a sötét árnyék a virágon. Fakó lesz tőle az érzésünk és lelohasztja elevenségünket. Ellensége az életnek és hirdetője a halálnak. Szörnyű kőgörgeteg, mely alól nem nő fű, ha valahova odatelepszik. Azt mondom nektek testvérkék, hogy ne eresszétek közel belső világotokhoz ezt a rémet. Semmi sincs gyilkosabb ellentétben Krisztussal, kereszténységgel és saját ifjú lelketek egész természetével. Szétmarja ideáljaitokat, mint a vitriol az élő szervezetet. Lefosztja lelketek oltárát, megfagyasztja a mosolyt ajkaitokon, elsorvasztja gondolataitok szárnyát és hervadást hoz éltetek feslő tavaszára. Vénekké tesz benneteket időnap előtt és akiknek szeme ragyoghatna az élet vágyától, révedező tekintettel néznek körül: minek élni? kiben hinni? miben bízni? merre menni? - motyogják bátyadt tehetetlenséggel.
Ne ily érzést én Istenem, ó, ne ilyet adj énnekem! - Nézzétek, ez volt Zászlónk barátotok kiáltása, hangja, szívverése az egész háború alatt, de különösen most a legsúlyosabb harmadik év nyomása alatt. Sőt folyton azt hangsúlyozta, hogy minél sötétebb az árny, annál élesebb a fény. A háború negatívuma, rombolása, öldöklése, abszurditása eddig soha sem tapasztalt erővel emelte ki, hogy mily drága érték az élet, az egészség, a mosoly, a szépség, az öröm, a tettvágy, az ifjúság, a hit, a testvériség, az eszmények - a jövendő.
Fiúk! Kedves Barátim, szeretném ez évfolyamat himnuszos kötetté tenni. Szeretném az élet, a bizalom, a szeretet, a testvériség himnuszait zengni, a negyvenkettesek bömbölését túlharsogni, lángoló betűkkel az ég boltozatára írn: én népem, én ifjú nemzedékem, én testvérkéim higyjetek, bizzatok a szeretetben, a háború éjén, poklán ez a nap fog végül is diadalmaskodni.
Már is pitymallik.
Hej bezzeg, ha szeptemberre így köszönthetnék egymást a nemzetek: Jó reggelt testvérek! Vissza