Egetjáró királylány

Előszó

Részlet a könyvből:

Mikor nemzetünk még bölcsőben ringott s jövője bizonytalan volt, az isteni gondviselés a ringó bölcső mellé szenteket állított, hogy védjék, oltalmazzák azt a fiatal hajtást, melyet az ellenség lovainak patái be akartak gyúrni a földbe, hogy nyomavesszen és hirmondó se maradjon belőle.
Amerre a szem ellátott mindenfelé nádasok, ingoványok nyúltak a messzeség felé, vagy susotoló erdők zöldeltek, melyekben titkon pogány oltárok áldozati tüze lángolt és fehér mének nyerítettek rozsdamarta láncokon. A szarmata síkságok vad pusztasága, a kóbor élet gyönyöre felsírt a szivekben, de már aranyszálakkal oda volt kötve az uj röghöz, melyen kőből épült templomok nyúltak a magasba és angyali harangszó járta át a rengeteget, hívogatva a hosszú hajú, barna képű legényeket, a meleg szivü, tárt karú, még kevésbé ismert jó Isten felé.
A magyar nép szétszóródott volna, mint az avarok, jazigok szkiták, ha a mi Szentegyházunk magába nem olvasztja őket s szét nem tapossa a bálvány oltárok parázsló tüzét. E portyázáshoz, hadakozáshoz szokott népet más nem tudta volna a haladás útjára terelni, egyenrangúvá tenni az akkor már művelt más nemzetekkel, mint az Egyház mindent legyőző hatalma és kimeríthetetlen szeretete. - Szent István bölcs szigora gyökeret adott vitéz népünknek és felvirágoztatta nemzetünk fáját, hogy soha többé el ne vesszen, szétne szóródhasson e föld szinén. Vissza