Zombori László

Előszó

Aki Zombori László képeivel először találkozik abban ismerős, bizsergető érzéseket keltenek életre. Nem véletlenül, hiszen festészete a természeti és a lélekben nyomot hagyó tájélmények varázsos kombinációja, amely a romantika korának ideálképeit éppúgy képes elővarázsolni bennünk, mint a nyolcvanas és korai kilencvenes évek kortárs festészetének posztmodern eklekticizmusát, a huszadik század emberének a körötte kitáruló világra való rácsodálkozását. Zombori László festői világképe egyszerre kínálja nézőinek a Természet öröklétben gyökerező konkrétságát, miközben sejtetni engedi annak végtelen dimenzióit is, hgoy aztán a lélek legbenső húrjait megpengetve bennünk, hozzánk szelidítse, emberléptékűre méretezze az élményt. Körmondatba fogalmazva ennyiben áll a varázslat, amit a hetvenedik születésnapját ünneplő mester kerti-műtermi tárlatán elénk tár.
Hosszú évtizedekig alakult, csiszolódott festői stílusa, amíg a hatvanas évtized festői divatját jellemző tömbös, dinamikus festői előadásmódot felváltotta nála a lírai absztrakció. A napjainkban is változatlan munkabírással, termékenyen alkotó Zombori László képeit jellegzetessé teszi, hogy kompozícióit sajátos izgalmi állapot fűti föl. Egymással szelíden harmonizáló színpászmái lüktető ritmusok izzítják föl, tájlátomásait, absztraktabb kompozícióit egyazon festői habitusból táplálkozó vibráló mozgalmasság telíti meg élettel. Ez a lappangó életerő egyaránt megnyilvánul elvontabb kompozíciókban és a természeti megfigyelésekből töltekező tájképek festői nyelvében. Képein minden mozogni látszik: a felhők, a fények, a táj motívumai atmoszférikus erővonalak mentén rendeződnek el miközben hol felragyogtatják a látvány jellemző elemeit, hogy sejtelmes ködökbe burkolják azokat. Vissza