A haza hívó szavára

Előszó

A haza gyakran szólította fiait országos feladatokra, többek között hívta és kötelezte őket katonai szolgálatra. Katonáit nem egyszer állította sajátosan nehéz feladatok elé, ráadásul még tetteik elismerését is megtagadta tőlük a vesztes háborúk és a rendszerváltások következtében váltakozó emlékezést vagy feledést, sokan közülük megvetést és megtorlást kaptak az utókortól. A feledés veszélye nem kerüli el a legutóbbi korszak magyar katonáit sem, amihez hozzájárulhat a hadsereg életének hiányos ismerete is. A jobb megismerést kivárom elősegíteni ezen írásommal.
Írásomhoz az szolgál alapul, hogy a haza hívó szavára magam is katonaként szolgáltam. 1948-ban - a szabadságharc századik évfordulóján pályázati felhívásra önként jelentkeztem katonának. Ezt követően harmincnyolc évet szolgáltam a hadseregben, amiből nyolc évet csapatnál, hat évet tanintézetnél, huszonnégy évet a vezérkarnál töltöttem. Katonai szolgálatom során derék közkatonákkal, kemény tiszthelyettesekkel és kiváló tisztekkel dolgoztam együtt. Megismertem a hadsereg életének sajátosságait, átéltem szépségeit és viseltem terheit, valamint foglalkoztam a honvédelem számos további kérdésével.
Nem születtem persze katonának, nem is készültem tudatosan rá. Életemet és leendő pályámat a szülőföldön, családi körben töltött évek alapozták meg 1931. és 1948. között. Falusi emberektől, parasztoktól, iparosoktól és tanítóktól láttam példát az élet tiszteletére, az emberségre és a munkára, valamint a hazafias magatartásra. Általuk ismerkedtem különböző életpályákkal, miközben fordultam hol az egyik, hol a másik felé. A bekövetkezett háborús körülmények akaratlanul is közelebb vittek a katonákhoz, de nem kötöttek a pályához, a szülőföldön gyűjtött élmények, ismeretek és tapasztalatok azonban jó alapul szolgáltak hozzá. Vissza