Erzsébet magyar királyné

Előszó

Részlet:
"A hegyek gyorsan szétváltak, mintha elhallgatnának, valami titkolódzó beszélgetést hagyva abba és a két válluk között felragyogott a folyó. Szőke volt, mint a napsütött haj és a május illata lélgzett ki belőle. A hajó lassú, biztos mozdulatokkal emelkedett föl a habokba és a partról rengeteg, gyors hanghullámmal áradt az ének másik folyama.
- Ez a magyar határ!... szökkent a magasba egy fiatal, telt hang. A gyerekek esztergomi dajkája szólalt meg, megfeledkezve a spanyol királyok törvényeiről, megszólalt, kérdezés nélkül. Erzsébet értette, hogy mit mond. A dallamos és mégis göröngyös nyelv nem zárkózott el előle idegenségnek furcsa titkaiba. Világosság és fény áradt felé az ismeretlen mondatokból. A dajka hangja olyan volt, mint egy dal, vagy mit a magasba dobott göröngy. Furcsa darabja a földnek, magasba röppenő sár és mégis énekel. Erzsébet a pacsirtára gondolt. Gyakran látta otthon, Bajorországban a rozsföldeken a kis szürke göröngyöt, a pacsirtát, amint fellendült a levegőbe, nyílegyenesen feldobta magát a felhők hátára és a hűvös, kék tavaszban énekelni kezdett.
És most a partok is énekelni kezdtek. Száz meg száz kisgyermek énekelt Dévénynél a bajor és magyar zászlók baldachinja alatt. Fehérruhás kisleányok olyanok a parton, mint az ijedt báránycsapat, virágot szórtak a Dunába. Rengeteg virágot, gyöngyvirágot és nefelejcset, pünkösdi rózsát és rózsabimbókat, jácintot és tulipánt. Honnan vették ezt a tömérdek virágot, hiszen otthon a Kahlenberg teteje még csak most kezd zöldülni. Magyarországban hamarabb indult meg a virágzás?
Amerre ellát, már mindenütt friss és vidám a tavasz, a dombokon, hegyeken, kis kertekben a gyümölcsvirágok felhői libegnek a fagallyakon. Magyarország csupa virág és csupa ének." Vissza