Előszó
Bevezetés.
Pár hét előtt egy zajos szobába nyitottam be. Csattogott az olló, kelepelt a varrógép s közben nevettek, csacsogtak a fiatal leányok. Az, amit szabtak, amit varrtak, maga volt a...
Tovább
Előszó
Bevezetés.
Pár hét előtt egy zajos szobába nyitottam be. Csattogott az olló, kelepelt a varrógép s közben nevettek, csacsogtak a fiatal leányok. Az, amit szabtak, amit varrtak, maga volt a megtestesült boldogság és diadal.
Zsófika, az én kis barátnőm a szoba közepén állott és széttárt karokkal várta, hogy azt a szép fehér selyem valamit ráadják.
Mikor pedig rajta volt és betakarta Zsófikát derekától kezdve le a cipője hegyéig, a többi tapsolni kezdett, Zsófika pedig elérzékenyülve törölgette könnyes szemét.
- Ej, no mi lesz itt? Mi készül? Csak nem . . .
- Az én menyaszonyi ruhám! - mondotta Zsófika boldog diadallal.
- Igen, Zsófika már menyasszony, - mondták a többiek is. - Ö rá új élet vár s azzal vége a régi jó pajtásságnak. Mi szegénykék nem is merünk a szép, koszorús menyasszonyhoz közeledni, - szóltak kedves sopánkodással a többiek.
Ezek mind kurtaszoknyás leányok voltak, pár évvel túl a tíz éven és örömmel is, bánattal is néztek Zsófikára, ki úgy kinőtt közülök.
- Soha, sohasem nézlek le azért titeket! - szólt Zsófika nagylelkűen.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal