Zsögödi Nagy Imre

Előszó

A magyar képzőművészet klasszikus korszakának a Partiumból és Erdélyből indult képviselőit, Brocky Károlyt (1807-1855), Barabás Miklóst (1810-1898), Székely Bertalant (1835-1910). Paál Lászlót (1846-1879) a csíki triász, Márton Ferenc (1884-1940), Nagy István (1873-1937) és az 1924-ben hazatért zsögödi festő, Nagy Imre (1893-1976) követte.
Művészete valósághű, az impresszionizmus szabályaira épül, és a csíki fényviszonyoknak megfeleltetett, az avantgárdból merített színharmónián alapul. Ezt ars poeticájának is tekinthető saját kezű följegyzése igazolja: "A természet zavartalan eldorádója eseményeiben, rendszerben figyelmeztet az örök törvényeire. Formai, színei világa rendszerezni tanít = komponálni. Ritmusa egyre világosabb és megdöbbentőbb. A látóhatár kitágul, a méretek grandiózussá válnak. Kicsi a naggyal, nagy a kicsivel szimbiózisban élnek. A nagy belső mozgást, az átalakulásokat, a fejlődést itthon látjuk kataklizmákban, megrázó méretekben."
Életműve kedvező természeti és éghajlati viszonyok közepette készült, s egy meghatározott nemzet(rész) meghatározott korszakához: a csíki székelység, az erdélyi magyarság XX. századához tartozik, és nemzeti művészettörténetünk részeként a jelenkori művészettörténet tudományának képezi tárgyát. Műveit, egyéni és csoportos kiállításokon 124 alkalommal 12 ország 30 helységében láthatták. Vissza