Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Előszó

Három évtizeddel ezelőtt néhány hasonló indíttatású és falusi gyökerű társammal együtt - többek között e kötet írójával egyetemben - bekapcsolódtunk a nagyhírű sárospataki Református Kollégium angolszász önképzőköri példáknak megfelelő honismereti szakköri munkájába. Nagytudású tanárunk vezetésével megpróbáltuk összegyűjteni a Bodrogköz, Tokaj-Hegyalja és a Zempléni Hegyvidék népi kultúrájának még fennmaradó emlékeit, szokásait. Gyűjtöttünk magnóval és ceruzával, fényképeztünk, rajzoltunk, egyszóval ismerkedtünk a néprajzi gyűjtés módszereivel. Falusi gyermekek lévén ismerős környezetben mozogtunk, de tanáraink útmutatása, a kollégium könyvtára és a népfőiskolai mozgalom adattára döbbentett rá bennünket, hogy viharos gyorsasággal pusztul, ami között nap mint nap éltünk, s az értékmentéssel az utókor számára őrizzük meg letűnt évtizedek, évszázadok kultúrkincsét. Ma leginkább a népi építészet objektumai tűnnek legveszélyeztetettebbnek, hiszen az városiasodás, a korszerű életkörülmények megteremtésének szándéka pusztulásra ítéli a hagyományos építőanyagokat, épülettípusokat. 1949 óta a népi műemlékek is védettséget kapuk, több módja kialakult az értékmentésnek, és az archiváló, gyűjtő és helyreállító munkák eredményeképpen jelenleg egy országos skanzen, 5 regionális szabadtéri gyűjtemény, közel 250 tájház s 8 védett népi építészeti műemlék-együttes hálózza be hazánkat. Vissza